Mindenkit eltanácsoltak a haláltusáját vívó PMFC-től

2018. június 28. 15:54 2018. jún. 28. 15:54

Annyira nincs pénz a PMFC-t működtető cégben, hogy csütörtökön azt tanácsolták a játékosoknak és az edzőknek, jobban járnak, ha más csapat után néznek. A nem éppen szárnyaló, jelenleg NB III-as Pécsnek nemrég Pauska "pesti majmok, bekaphatjátok" Zsolt közmédia-guru kért stadiont, márciusban pedig nekiálltak az Idősebb Dárdai Pál Labdarúgó Akadémia építésének, melybe másfél milliárdot feccöl az állam.

Tetőzni látszik a PMFC tragédiája: az NB I-ből egészen a megyei I. osztályig licencbajok miatt zuhanó, majd az NB III-ba visszakapaszkodott klubot működtető PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila a Bama szerint csütörtök késő délelőttre összehívta a csapatot, és drámai bejelentést tett. Vári a cikk szerint elmondta, nincs pénz, a játékosoknak és az edzőknek azt tanácsolta, keressenek másik csapatot. Hogy mennyi pénzből gazdálkodhat majd a cég, néhány héten belül megtudja, ennek ismeretében alakítja majd ki az új keretet.

A PMFC a Bama szerint biztosan elindul az NB III-ban, a cél viszont nem az NB II-be történő feljutás lesz, hanem az, hogy ne zuhanjanak vissza a mennyei megyeiig. A csapat helyzetének valószínűleg nem tett jót az a másfél milliós bírság, amit az MLSZ rótt a csapatra a Dabas elleni meccs végén bemutatott szurkolói őrjöngés miatt.

Hát, a szép, új stadionnal mi lesz így?

Mert hogy arról is volt szó nemrég, legalábbis kérés szintjén, miután szertefoszlottak a pécsi stadionálmok. Pauska Zsolt, aki az EKF-megnyitót követő pesti majmozásával lett legenda, és aki évekkel később a közmédiában kötött ki, tavaly év végén idősebb Dárdai Pál halála kapcsán írt egy jegyzetet a Nemzeti Sportba. Ebben pedig nem kevesebbet kért a baranyai megyeszékhelyre, mint egy új stadiont.

Épül már a másfél milliárdos fociakadémia

Ha stadiont hirtelen nem is vágtak Pécshez, fociakadémiát igen. Március 28-án a PSN Zrt. Gyöngyvirág utcai utánpótlás-központjában ünnepélyes keretek között letették az Id. Dárdai Pál Labdarúgó Akadémia alapkövét. Az akkor kiadott sajtóközlemény szerint várhatóan szeptembertől a PMFC több mint háromszáz fiatal labdarúgója készülhet majd a bajnoki mérkőzésekre.

A közel 1,5 milliárd forintos állami forrásból épülő központ a tervek szerint három ütemben készül el, az elkövetkező időszakban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat létesít a kivitelező és az ezekhez tartozó modern üzemeltetési eszközök, pályatartozékok is a fiatal generáció professzionális felkészüléséhez járulnak majd hozzá.

Frissítés - a PSN Zrt. közleménye

A sajtóhírek után a PSN Zrt. közleményt adott ki a kialakult helyzetről, melyet változtatás nélkül közlünk:

"Ahogy mindenki számára ismert, az NB I-ből kizárt PMFC labdarúgócsapatot főként az értékes utánpótlásbázis megmentése érdekében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 nyarán megvásárolta, majd az üzemeltetést ideiglenesnek szántan a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-re bízta. Azóta három bajnoki idényen van túl az együttes; a felnőttcsapat egyből feljutott az NB III-ba, de onnan a továbblépés az NB II-be már másodszorra sem sikerült. Az utánpótlás azonban megerősödött, az MLSZ rendszerében elnyerte az akadémiai és a regionális utánpótlás-központi minősítést is.

2017. szeptember 7-én közgyűlési határozat (237./2017. (IX. 7.) mondta ki, hogy „az önkormányzat a PMFC labdarúgócsapat finanszírozását megszünteti…”, így külső támogatók segítségével kellett megoldani a csapat működését az elmúlt idényben. Mivel azonban a profi ligába, az NB II-be most sem sikerült a feljutás, a tulajdonosi szerkezetváltásról szóló tárgyalások is megakadtak. A csapathoz hasonlóan a támogatók többsége is a másodosztályra számított, az NB III-ban csak kevesen tartottak ki a PMFC mellett. 

A labdarúgók amatőr szerződése június 30-án mind lejár. Jelen helyzetben Pécs városa és a PSN Zrt. ennek ellenére is azon dolgozik, hogy ha az előző idénybelinél sokkal szerényebb anyagi körülmények között is, de az augusztus 4-én kezdődő bajnokságra minden készen álljon a PMFC labdarúgócsapatánál az NB III-as bajnoki rajthoz.

A PSN Zrt. és a város célja hosszú távon továbbra is az NB I-es szereplés lenne."