Történelmi mélyponton a forint, kellemes nyarat mindenkinek!

2018. július 2. 15:38 2018. júl. 2. 15:38

Miközben eddig a gyenge forinton híztak Matolcsyék, a Magyar Nemzeti Bank most hírstopot vezetett be, az elnök meg nem megy el szerdán a Parlament költségvetési bizottságának ülésére. Végül is minek róla beszélni, nem?

Újabb negatív csúcsot ért el hétfőn a forint, soha nem volt ilyen gyenge az euróval szemben, hétfőn reggel 330 felett is járt az árfolyam.

Hogy ez miért baj, rögtön érzi, amint valutát vásárol, vagy ha elgurul a benzinkútra.

Ami legalább ekkora baj, az a sumákolás, ami a forint körül megy.

Kovács Zoltán kormányszóvivő pár napja azt mondta:

„Nem zárjuk ki, hogy spekulációs folyamatok állnak a háttérben.”

Azon kívül, hogy a török diktátornak is ez a kedvenc dumája, az Index gyűjtése szerint más baj is van Kovács kijelentésével. A cikkből az is kiderül: a régió többi fizetőeszközénél azért gyengül jobban a forint, mert Matolcsyék kitartanak az alacsony jegybanki kamatok, azaz a laza monetáris politika mellett.

Amiben lehetne logika, ha még hinnénk ezeknek az embereknek. Ám miután kiderült, hogy a gyenge forinton mekkora pénzeket szakított eddig az MNB, és a milliárdokból hogyan vándorolt temérdek pénz Matolcsy rokoni és baráti köreibe, ez már nehéz.

Meg nehéz azért is, mert miközben a kormányszóvivő finoman szólva is mellébeszél, addig Matolcsy inkább hallgat.

Bár meghívták az Országgyűlés DK-s vezetésű költségvetési bizottságának szerdai ülésére, Matolcsy ezt lemondta. Az MTI híre szerint azzal takarózott, hogy ő a gazdasági bizottság előtt számol be, Varju László (DK) elnök meg kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását, miközben a jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy „az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása”.

Ezt a félmondatot igazán kár volt hozzátenni, hiszen más téren nem sikerült az MNB-nek látványosabb kudarcot felmutatnia.

Ám már ez a közlemény is igen bőbeszédűnek hat amellett, hogy egyébként az MNB-nél forintügyben kommunikációs stopot vezettek be.

Hogy egyébként egy nemzeti banknál még milyen ügy lehet, miközben a magyar fizetőeszközt lassan az utcán fújja a szél, abba bele sem merünk gondolni.