Tóth: kifogásoljuk, hogy a kormány leépíti a cafeteria rendszerét

2018. július 11. 11:13 2018. júl. 11. 11:13

A szocialista párt folyamatosan tiltakozik és módosító indítványokat nyújt be a munkavállalók további megnyomorítása ellen, és támogatják a szakszervezeteket akár utcai megmozdulásokban is. Az MSZP folyamatosan egyeztetett a munkavállalók érdekképviseleti vezetőivel, most a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a MASZSZ elnökével, Kordás Lászlóval találkozott Tóth Bertalan, a párt elnöke.

„Kifogásoljuk, hogy a kormány leépíti a cafeteria rendszerét, ami miatt havonta több tízezer forinttal kevesebbet kapnak majd a munkavállalók, ráadásul eközben ötmillió forintra kívánja emelni a miniszterek fizetését” - írja Tóth Bertalan közleményében.

Mint ismert: a jövő évi adótörvény javaslata szerint számos béren kívüli juttatás kedvezményes adózása megszűnik. Ebbe a körbe tartozik az étkezési utalvány, a helyi bérletek támogatása, az iskolakezdési támogatás, az egészség- és nyugdíjbiztosítási pénztárak támogatása, továbbá a százezer forintos, készpénzben adott támogatás lehetősége is. Az intézkedés kárvallottjai a munkavállalók, a közszférában dolgozók, a kisvállalkozók és "kényszervállalkozók", illetve a kultúra és a turizmus egyes ágazatai lesznek. S megmaradna a közszférában dolgozók hátrányos megkülönböztetése is.

Szinte mindenki csak veszít ezen a Fideszes intézkedésen, kivéve a Fideszes hatalom – így a pécsi szocialista politikus. - Támogatjuk a munkavállalók érdekvédelmi harcát és a szakszervezeteik törekvéseit. Az MSZP programjában kiemelt szerepet kaptak a dolgozói jogok, egy új – a szakszervezetekkel előzetesen egyeztetett – Munkatörvénykönyve, és a fizetések folyamatos emelése.

Tóth Bertalan hozzátette: a baloldali pártként természetes szövetségesek vagyunk a magyar dolgozók érdekében most is, s ha demonstrációkra kerül sor a szakszervezetek részéről, úgy azt mi minden szempontból jogos és támogatandó eszköznek tartjuk.

A MASZSZ baranyai elnöke, Benke Norbert nemrég kemény hangú nyilatkozattal ment neki a cafeteria megadóztatásának és a többi, a dolgozókat sújtó kormányintézkedésnek.