Szakács: 220 milliárd forint tűnt el a Quaestor-ügyben

2018. július 13. 08:53 2018. júl. 13. 08:53

A Quaestor-ügyről tartott sajtótjékoztatót csütörtökön Szakács László, az MSZP elnökhelyettese, aki szerint 220 milliárd forintnak nyoma veszett, miközben olyan jogszabály született, ami szerint a 32 ezer károsult csak az állami kármentesítésből részesülhetett.

Csütörtökön tartott sajtótjékoztatót a Parlamentnél Szakács László, az MSZP elnökhelyettese a Quaestor-ügyben.

A Népszava cikke szerint Szakács arról beszélt, hogy a 2015 óta zajló ügyben 220 milliárd forint tűnt el, miközben a károsultak száma eléri a 32 ezret is. Ám jó részük nem tudja érvényesíteni a követelését maradéktalanul, az állam ugyanis elvette ezt a jogot tőlük.

Az elnökhelyettes elmondta, az állam a kártérítési alapból az ügyfeleknek a káruk 17-25 százalékát kárpótolta, ám azóta hoztak egy olyan jogszabályt, amely szerint "a károsultak az állami kártalanításon túl nem érvényesíthetik követelésüket a felszámolási eljárásban, vagy ha a felszámoló csalárdul járt el, akkor a felszámoló ellen sem."

Szakács kifejtette, erről levelet küldtek az euróapi parlamenti összes képviselőnek, valamint a Budapesten akkreditált külképviseletnek, hogy azok is lássák, hogyan is megy a jogállamiság az országban.

Szakács mellett több Quaestor-károsult is megjelent a sajtótájékoztatón: Kálmán-Pikó István, a károsultak képviselője arról beszélt a Népszavának, hogy az eltűnt pénz már kományközeli vállalkozóknál lapul. Hogy ezt honnan vette, arra nem tért ki.

A károsultakat az is mérhetetlenül zavarja a cikk szerint, hogy a fő gyanúsítottak eyike sem ül előzetes letartóztatásban, legtöbbjük házi őrizetben, vagy szabadlábon védekezhet.