Szombaton Balaton-átúszás, több hajójárat kimarad

2018. július 13. 13:13 2018. júl. 13. 13:13

Szombaton kétszeri halasztás után megrendezik végre az idei Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A szervezők azt kérik, hogy a várható szél és hullámverés miatt inkább a tapasztaltabb úszók vágjanak neki a távnak. Az átúszás miatt több hajójárat kimarad.

A Balaton-átúszás miatt szombaton több menetrendi és sétahajójárat kimarad, továbbá bizonyos útvonalakon nem közlekednek a gyorshajók és a vízitaxik - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.

A Balaton-átúszás szombaton 7:30-kor indul Révfülöpről, és a tervek szerint 12 óráig tart (ez az időjárástól függően módosulhat). Az 5,2 kilométeres távra vállalkozóknak 16 óráig kell megérkezniük a balatonboglári célba. Az úszók biztonságát egy hajókból álló, Révfülöp és Balatonboglár között kialakított "úszófolyosó" szavatolja.

A rendezvény miatt hét útvonalon kimaradnak - jellemzően a 9.30 és 11 óra között, valamint a 15.30 és 18 óra körül induló - menetrendi hajójáratok. Tíz kikötőt érintve 15 sétahajójárat sem indul. Egész nap nem közlekednek a gyorshajók és a vízitaxik a Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalon.

További információk a www.balatonihajozas.hu oldalon olvashatók.

Szervezők: gyakorlott és tapasztalt úszók vágjanak neki inkább

A szombaton várható szélviszonyok és hullámzás miatt a gyakorlott, szabadvízi úszásban tapasztalt, megfelelő erőnléttel rendelkezők vágjanak neki a Balaton-átúszás 5,2 kilométeres távjának, és minél korábbi időpontban - hívta fel a figyelmet Máth István főszervező, aki körülbelül nyolcezer résztvevőre számít.

A met.hu honlap erre az eseményre készített prognózisa szerint a reggeli órákban még mérsékelt, 15-20 km/órás erősségű lökésekkel kísért északnyugati szél lesz, ami a délelőtt folyamán megélénkül, és nyugati-északnyugatira változik. A legerősebb széllökések ereje 35 km/óra körüli erősségűre nő a későbbiekben. A hullámok magassága a Révfülöp-Balatonboglár közötti táv felén túl elérheti a 25 centimétert. A déli parthoz közeledve egy-egy tarajos hullám is kialakulhat.

A víz hőmérséklete a reggeli órákban 23-24, délután 24-25 fok körül alakul. Túlnyomóan napos, száraz lesz az idő. A Balaton-parton a reggeli hőmérséklet 20, a kora délutáni 28-29 fok körül várható. Erős, égető napsütésre kell számítani - a met.hu tájékoztatása szerint.

Az időjárás stabil lesz, de a szél- és hullámviszonyok, valamint a víz - amelyben az átlagos úszó 3-4 órát tartózkodik - hőfoka miatt elmondható, hogy idén nehezebb lesz teljesíteni a Balaton-átúszást, mint az elmúlt években - a szervezők közlése alapján.