NEM lesz fizetős a kertvárosi parkolás

2018. július 13. 15:34 2018. júl. 13. 15:34

Ingyenes és az is marad, ezt mondja a Biokom. Csak a lakók parkolását segítik a csíkok felfestésével, miután egyre több az autó Kertvárosban. Gettólázadás - off.

Mint azt csütörtökön megírtuk: ezúttal a Nagy Imre út egyik szervizútján festettek fel fehér csíkokat a parkolókban. Mivel ezt a környéken már másutt is megtették, egyre többen kezdtek attól félni: a közelgő nagy belvárosi parkolási díjemelésekkel együtt esetleg a város egyik legelesettebb környékén is fizetőssé teszik a közterületi gépkocsitárolást. Ami legalábbis zavargásokhoz és gyanús gyorsasággal elhalálozó parkolóautomaták tetemeihez vezetett volna abban a városrészben, ahol a kukákat éjszakánként merő jókedvből gyújtják fel.

Ezért kérdésekkel fordultunk a pécsi önkormányzathoz, akik a Biokom válaszát továbbították az ügyben.

Mint megtudtuk, a kertvárosi parkolás ingyenes és továbbra is az marad. A parkolók felfestése az idei év festési ütemtervében szerepelt, mivel a burkolati jelek kopottak voltak, illetve hiányoztak, ami több utcában is problémát okozott. (Itt jegyeznénk meg, hogy az érintett utcák közül többnek a veterán lakói sem emlékeznek ilyesfajta felfestésre. Ettől még lehet, hogy valaha volt ilyen.)

A Biokom szerint „tudni kell, hogy egyre több autó van Kertvárosban, s a lakók parkolását segítik a felfestések, optimálisabb helykihasználást eredményeznek ugyanis.”

A szakszerű nevükön merőleges pakolóállások a Maléter Pál út szervizútján, a Nagy Imre út szervizútján, a Tildy Zoltán utcában, az Eszék utcában, a Lahti utcában, a Csorba Győző utcában, a Várkonyi Nándor utcában, a Nagy Ferenc téren és a Szabó Ervin téren kaptak egyértelmű fehér jelzést, míg az Illyés Gyula úton párhuzamos várakozóhelyeket festettek fel.

A munkák során 1963 parkolóhely lett kijelölve. (Véletlennek tűnhet, de két dolgot azért elárulunk: éppen 1963-ban született Orbán Viktor és mi nem hiszünk a véletlenekben.)

A fentieken kívül az idei évben készül el Árpádvárosban 289 merőleges parkolóhely felfestése képviselői keretből – tudtuk még meg a Biokomtól amellett, hogy a kertvárosi csíkozás 2 millió forintba került.