A baranyai ellenzékiek elutasították a képviselői fizetésemelést

2018. július 18. 11:25 2018. júl. 18. 11:25

Az országgyűlési képviselők fizetésemelését a baranyai Fidesz-KDNP csapat csont nélkül megszavazta. A baranyai ellenzékiek azonban elutasították a törvényjavaslatot.

Eléggé kiverte a biztosítékot sokaknál, hogy a Fidesz átnyomta az országgyűlési bizottságon, majd a Parlamenten is az országgyűlési képviselők fizetésemeléséről szóló javaslatát.

Mennyi az annyi?

Az országgyűlési képviselők eddig bruttó 748 ezer forintot kerestek havonta. Az új törvénymódosítás azonban 948 ezer forintra emeli a fizetésüket. Ráadásul a bérük évente nőhet majd, mert a bruttó átlagbérhez kötötték (annak háromszorosát kereshetik).

Ám, ha valaki egy bizottságban tag, vagy netalán valamilyen tisztséget is betölt, akkor a pénze még több lehet. A bizottsági tagság miatt a 948 ezres fizetést 1,2-vel kell szoroni, ha több bizottság tagja egyszerre, még ennél is nagyobb a szorzó.

Az Index cikke szerint a frakcióvezetők a bruttó 948 ezer forintos fizetés dupláját, a "frakcióvezető helyettesei pedig kicsivel több mint a másfélszeresét keresnék az újonnan megállapított képviselői alapfizetésnek."

A bizottságban az ellenzék egy része is megszavazta a módosítást, később a Jobbik képviselője azt állította, hogy a Fidesz azzal zsarolta őket, ha nem szavaznak velük, akkor hozzányúlnak a frakciótámogatásokhoz, és sokkal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az ellenzéki frakciók.

A Parlamentben kedden tartották meg a törvényről a szavazást, a Fidesz egységesen nyomta a gombot, még maga Orbán Viktor miniszterelnök is befáradt erre a szeánszra.

A kormánycsapat baranyai részlege az igenre nyomott, a Parlament honlapján feltüntetett adatok szerint Nagy Csaba, Hoppál Péter és Bánki Erik lelkesen megszavazta magának a fizetésemelést. És így tett Hargitai János is a KDNP részéről.

A baranyai ellenzék ugyanakkor a nemre szavazott: a független, de a Párbeszéd frakciójához csatlakozott Mellár Tamás, az LMP részéről pedig Hohn Krisztina (aki amúgy az Új Kezdet pártot képviseli) és Keresztes László Lóránt (az LMP társelnöke) utasította el a fizetésemelést. Azt pedig az Index cikkéből lehet tudni, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és frakcióvezetője bent sem volt a szavazáson.