Párban lopták a pénztárcát

2018. július 22. 11:50 2018. júl. 22. 11:50

Egy szempillantás elég volt egy 56 éves nőnek és egy 17 éves lánynak, hogy megfújjanak egy polcon felejtett pénztárcát egy mohácsi áruházban.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 56 éves vásárosdombói nő és egy 17 éves dunaszekcsői lány ellen, akik a gyanú szerint 2017. december 28-án egy mohácsi áruházban ellopták egy nő pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt. A sértett letette egy polcra a táskáját, majd ottfelejtette, és mire visszaért már hiányzott belőle a tárcája.

A rendőrök beazonosították, majd március 1-jén elfogták a két nőt, és előállították őket. A lány gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a pénztárcát az ismerőse vette ki a táskából, majd az áruházból kiérve kivette a pénzt, a pénztárcát pedig neki adta. A lány hazaérve elégette a benne lévő iratokat, a tárcát pedig használta. A rendőrök a lakásán megtartott kutatás során lefoglalták a lopott bukszát, majd visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Mohácsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.