Hónapokat csúszik a Petőfi-Bálicsi összekötő átadása

2018. július 23. 11:08 2018. júl. 23. 11:08

Áprilisban még augusztus elejére ígérték, most viszont már november 30-át emlegetnek a pécsi Petőfi utcát a Bálicsi úttal összekötő új útszakasz kialakításának végdátumaként. Az ezt taglaló előterjesztés szerint olyan előre nem látott problémák öntötték talicskával a homokszemeket a gépezetbe, mint például a villanyvezetékek kiváltása és az ingatlantulajdonosok nyilatkozatai.

A beruházást még tavaly februárban jelentette be Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter, akkor még fideszes országgyűlési képviselő. Amint akkor írtuk, a közel 500 méter hosszúságú új összekötő út a Bálicsi útból kiindulva, a Rókus-dombot átszelve csatlakozik a Petőfi Sándor utca végén található körforgalomhoz. Az új út megépítése egy nagyobb csomag része, a tervek szerint egymilliárd forintból a mecsekoldali főbb útvonalak burkolatát (Angster József utca, Surányi miklós út, Magaslati út) is rendbe teszik.

A munkálatok idén április 9-én indultak meg, és az akkor kihelyezett tájékoztatás szerint idén augusztus 3-áig tartanak. De jó magyar szokás szerint ez sem készül el időre. Egy mostani előterjesztés szerint, melyet az önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága tárgyal július 26-án, ugyanis előre nem látott problémák miatt csúsztatni kell a befejezést 2018. november 30-ra.

"A szerződés szerinti határidő a munkaterület átadásától számított 120 nap, mely 2018. augusztus 4-én lejár. A teljesítési határidő sajnos nem tartható a kivitelezés megkezdése után felmerült, előre nem látható problémák miatt. Ilyen tényezők voltak a területen lévő elektromos vezetékek kiváltásának megtervezése és engedélyeztetése, mely időigényes folyamat, valamint az építési terület rendelkezésre állásának biztosítása, mely az érintett ingatlantulajdonosok nyilatkozataira várt. A kivitelezés szakszerű befejezéséhez a teljesítési határidő 2018. november 30-re történő módosítása szükséges, mely okán a vállalkozási szerződést módosítani kell."

- áll a dokumentumban.