Iparcsarnokra sincs elég pénz Pécsen

2018. július 23. 15:19 2018. júl. 23. 15:19

Hiába lenne pénz a Déli Ipari Parkban egy iparcsarnok kivitelezésére, kiderült, hogy a felépítésre szánt becsült összeg is nagyobb, mint a rendelkezésre álló forrás.

2000 négyzetméter alapterületű iparcsarnokot és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményeket szeretne építeni a pécsi önkormányzat a Déli Ipari Parkban, a szerződést már tavaly aláírták.

A létesítményből azonban még mindig nem lett semmi, holott az erről szóló pénzügyi és gazdasági bizottsági előterjesztés szerint a projekt célja

"a város gazdasági alapjainak stabilizálása és erősítése, ezen keresztül a foglalkoztatottsági szint javítása, közvetve tehát a belső kereslet élénkítése és ezen keresztül a helyi fogyasztási szint ösztönzése."

Ám, mint a dokumentumból kiderült, az építkezésre nettó 352 millió forint áll rendelkezésre uniós forrásból, viszont az előzetes becslés szerint a beruházás 399 millió forintba fog kerülni.

Az önkormányzatnak nincs ennyi pénze, ha a kivitelezői közbeszerzésre érkező ajánlatok is magasabbak lesznek a rendelkezésre álló forrásnál, akkor pluszpénzt fog kérni az államtól. Ha viszont az állam erre nemet mond, vagy kevesebbet ad az igényeltnél, akkor a projekt leáll az előterjesztésben írtak szerint.

Az új Vásárcsarnoknak sem fénylik a fehér sas

Amint azt korábban megírtuk, feltételes közbeszerzést lehet indítani végre az új Vásárcsarnok kapcsán, ám ha a közbeszerzésen résztvevők magasabb összegért vállalnák a munkát, pótfedezet után kell néznie a pécsi városvezetésnek. A projektre ugyanis 2,5 milliárd forint van előirányozva, az elkészült tervek és a tervezői költségbecslés alapján az építési beruházás becsült értéke viszont nettó 2,86 milliárd. Amennyiben nem kap plusztpénzt a város, az önkormányzat ezt a lépést

"olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, vagy a szerződés megkötésére, teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat."