442 millióból kérdőívezik szét a pécsieket a helyi identitásért meg a kohézióért

2018. július 30. 16:05 2018. júl. 30. 16:05

Ne lepődj meg, ha ebben a rekkenő hőségben rátenyerelnek a csengőre, hogy aztán a pécsi közösségfejlesztési folyamatokról és azok eredményeiről faggatózzanak. Valamiért ugyanis pont a nyaralás kellős közepére időzítették a „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” fantázianevű projekthez kapcsolódó kérdőívezést.

Idén március 1-jével Pécs önkormányzata és a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület konzorciuma megkezdte a 442 millió forint összköltségvetésű TOP -6.9.2-16-PC1-2017-00001 azonosítószámú „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában” projekt megvalósítását. Ennek célja a pécsi közösségek kezdeményező és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi szerepvállalás, a helyi lakosság identitásának erősítése és a társadalmi kohézió elősegítése.

A projekt honlapja szerint Pécsett a pályázati feltételeknek megfelelően 13 célterületet, városrészt határoztak meg:

I. Belső városrész, II. Szigeti városrészek, III. Uránváros, IV. Nyugati városrészek, V. Nyugat-Mecsek, VI. Közép-Mecsek, VII. Kelet-Mecsek, VIII. Kelet-Pécs, IX. Somogy-Vasas-Hird, X. Észak-Kertváros, XI. Közép-Megyer, XII. Dél-Megyer, XIII. Déli városrészek.

A megvalósítás lényege, hogy a helyi közösségek tagjai közösen, egymással és a közreműködő szervezetekkel partnerként együttműködve tárják fel az igényeket a különböző célterületeken. Cél, hogy együttműködés alakuljon ki a közösségfejlesztés helyi szereplői között a rendezvények, programok tervezésében, előkészítésében és megvalósításában, mindez a helyi lakosság bevonásával, közösséggé szerveződésével. Így a helyi közösségek és civil szervezetek az együttműködések során egy közös cél, jövőkép megvalósításán fognak együtt dolgozni, és szerepet vállalni Pécs közösségfejlesztési folyamataiban és programjaiban, valamint rendezvényein.

A 13 városrészre 2019. június végéig elkészülő helyi cselekvési tervek és rendezvénynaptárak tartalmazzák majd a helyi közösségek szükségleteit, igényeit, a jövőre vonatkozó elképzeléseket, a megvalósítandó programokat, eseményeket, közösségfejlesztő folyamatokat a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” (EFOP-1.3.1-15-2016-00001) kiemelt projekt szakmai támogatása mellett.

Na, a fentiekhez kapcsolódóan idén júliusban elindult a kérdőívezés, erről pedig július utolsó előtti napján adott hírt az önkormányzat (vagy most kezdik a kérdőívezést, vagy valaki elfelejtette ezt kommunikálni). Lényeg a lényeg, a nyár középső hónapjában megkezdődött a felmérés, melynek keretében közösségfejlesztő munkatársak kérdőíves megkérdezést folytatnak a lakosság körében a Pécsett megvalósult, illetve jelenleg is folyó közösségfejlesztési folyamatokról és azok eredményeiről.

A megbízólevéllel rendelkező munkatársak városszerte tervezett ütemben keresik fel lakosságot, valamint a helyi szervezetek dolgozóit a munkáltatók előzetes engedélyével. A közösségi beszélgetéseken és az információs pontokon szintén lehetőséget nyújt a projekt a lakossági megkérdezésbe való bekapcsolódásra. A pecsikozossegek.hu projekthonlapon az érdeklődők megtalálhatják a lakóhelyük szerinti célterület felelős elérhetőségét, és előzetes kapcsolatfelvétel után személyes felkeresést követően kerül kitöltésre a kérdőív.

A kérdőív kitöltése önkéntes és anonim, a közösségfejlesztő munkatársak közreműködésével történik - áll a közleményben. Az egész városra kiterjedő kérdőíves megkérdezés városrészi eredményei hozzájárulnak a célterületi cselekvési tervek és rendezvénynaptárak szakmai tartalmának alátámasztásához. Pécsett 13 célterületi, városrészi cselekvési terv és rendezvénynaptár készül, amelyek alapján kerülnek majd megszervezésre 2020-2022 években a városi és helyi közösségi programok.

A helyi identitást és kohéziót augusztustól véleményünk szerint a megdrágult pécsi buszozás és parkolás is formálja majd. Büszkék lehetünk arra, hogy az országban szerdától sehol nem lehet majd drágábban buszjegyet venni a sofőrnél, ami a jövő hónap elejétől már 500 forintba fáj.