Örökségvédők vs. katolikus egyház: megy a harc a templomért

2018. augusztus 3. 12:11 2018. aug. 3. 12:11

Hétfőn este a mohácsi fogadalmi templomba gyűlnek össze a város meghatározó épületéért aggódók és az átalakítása mellett kardoskodók. Az egyház bontaná a főoltárt a mozaikos szószékkel, játszóházat tenne a gyóntatóba, a város örökségvédői ennek nem örülnek.

Az, hogy az egyházmegye nem állt neki máris a mohácsi fogadalmi templom átalakításának, csak annak köszönhető, hogy az első körben sikertelen lett a közbeszerzési kiírás.

Márpedig az egyházmegyének olyan radikális elképzelései vannak, hogy Luther Márton is belesápadna: lebontanák a fogadalmi templom főoltárát és a szószéket, a kupola színes ablakait fehérre cserélné és játszóházat telepítenének a gyóntatóhelyiségbe.

A templomot féltő városvédők persze nagyon nem örülnek a terveknek. Arról, hogy a város főterén álló ikonikus templomban milyen épített értékek vannak (most még), hogy miért is fontos az ország mindössze három fogadalmi templomának egyike, remek képekkel illusztrált blogban emlékeznek meg.

A hagyományőrző civilek és a templomátalakításban radikálisnak mutatkozó egyház képviselői hétfőn este hatkor találkoznak a fogadalmi templom falai között.