"Irányba fordítja" a kaposvári színházat a régi-új igazgató

2018. augusztus 5. 14:36 2018. aug. 5. 14:36

Felállt a csapat, amely a kaposvári színházat az új épülettel együtt az elmúlt évek hányattatásai után "irányba fordítja" - vázolta a somogyi megyeszékhely Csiky Gergely Színházának direktora, Fülöp Péter a jövőt. Fülöp, aki egy egyindulós pályázaton nyerte el a teátrum irányításának jogát, szólt arról is ,még néhány hónap hátravan addig, amíg birtokba vehetik a felújított színházépületet, de a színház vezetői készen állnak arra, hogy a munkához megteremtsék a feltételeket.

Fülöp Péter megbízott igazgatóként vezette a kaposvári Csiky Gergely Színházat 2016-tól. Idén június közepétől azonban már igazgatóként irányítja a teátrumot, a bársonyszékbe egy egyindulós pályázat után sikerült beülnie. Még tavasszal cikkeztünk a Színház.hu nyomán arról, hogy a pályázat kiírása érdekes volt.

A lap megjegyezte, hogy a kírás felsőfokú színészvégzettség és az öt éves, színházi szakmai gyakorlat mellett a jogász és a közgazdász képzettséget is szakirányú végzettségként fogadja el, emellett a hároméves, előadó-művészeti szervezetben szerzett vezetői gyakorlat is kiválthatja a fél évtizedes szakmai múltat. Fülöp Péter pedig a pályázat kiírásakor éppen három éve dolgozott a kaposvári színházban, valamint jogász és közgazdász diplomával is rendelkezik.

Fülöp Péter egyedül pályázott az igazgatói pozícióra, melyet meg is nyert. A Kapos-T Fülöp júniusi kinevezésekor arról írt egy közgyűlési előterjesztésre hivatkoza, hogy a direktor személyi alapbére bruttó egymillió-egyszázezer forint lenne havonta, duplája a korábbi igazgató, Rátóti Zoltán bérének. Rátótinak ugyanakkor havonta 400 ezres költségtérítése volt - jegyezte meg a lap.

A régi-új direktor még megbízott korszakában megvált négy színésztől, mondván, nincs megfelelő végzettségük. A színészek perre mentek, szerintük kirúgásuk jogellenesen ment végbe és ráadásul az egyenlő bánásmódról szóló törvényt is megsértette a színházvezetés azzal, hogy helyükre fiatalokat szerződtetett. A pert megnyerték, a bíróság kárpótlást ítélt meg nekik, ugyanakkor az egyenlő bánásmódról szóló törvényt az ítészek szerint nem sértette meg a színház.

Irányba fordulás

Fülöp Péter augusztus első vasárnapján M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában beszélt a jövőről. Szavai szerint felállt a csapat, amely a kaposvári színházat az új épülettel együtt az elmúlt évek hányattatásai után "irányba fordítja". Elmondta: hosszú utat tettek meg idáig, és úgy érzik, hogy most "kikötöttek", bár még néhány hónap hátravan addig, amíg birtokba vehetik a felújított színházépületet, a színház vezetői készen állnak arra, hogy a munkához megteremtsék a feltételeket.

"Nagyon jó színházat szeretnénk csinálni" - mondta Olt Tamás színművész, a színház új művészeti vezetője az első fél évad terveiről. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kaposvári színház fénykora megismételhető-e, elmondta: inkább valami újat szeretnének létrehozni. Hozzátette: azok a művészek - köztük Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor - akik 35-40 éve elkezdtek Kaposváron színházat építeni, fiatalon kerültek oda, újítottak és sok fiatal alkotót hoztak helyzetbe, ezáltal igazi művészszínházat tudtak létrehozni, más megközelítéssel, magas színvonalon, megőrizve a népszínházi jegyeket. "Mi is fiatalok vagyunk, mi is energikusak vagyunk, mi is minőséget szeretnénk létrehozni" - jegyezte meg.

Elmondta: az augusztus 20-i államalapítási ünnepségre Pereházy Miklósnak, a Los Angeles-i Magyar Ház elnökének felkérésére készítenek előadást. A produkció Olt Tamás rendezésében készül, létrehozásában Mészáros Sára és Fándly Csaba színművész, valamint Peti Sári, a Somogy Táncegyüttes tagja vesz részt.

A művészeti vezető beszélt arról is, hogy a jövő évadban Korai menyegző című saját színművét is színpadra állítja, az előadáson Berecz András ének- és mesemondóval dolgoznak együtt.

Fülöp Péter elmondta: a kaposvári színház műsorán két nagyszínpadi gyerekelőadás szerepel a következő évadban. Az első klasszikus darab, a másikat pedig most írják. Öt nagyszínpadi bemutatót tartanak és három stúdióbemutatót, emellett az előző évadok sikeres előadásait is újra láthatja a közönség.

Mint mondta, ifjúsági témával és drámapedagógiai feldolgozással is foglalkoznak, továbbá együttműködnek a Kaposvári Egyetemmel. "Fontosnak tartjuk, hogy az utánpótlás-nevelésből kivegyük a részünket" - jegyezte meg.

Kiemelte: az elmúlt években sokat dolgoztak azért, hogy a színház székhelyén kívül is játszhassanak, ebben az évben eddig 19 tájelőadást valósítottak meg. Az idén több fesztiválmeghívást kaptak, felléptek Kapolcson és az Ördögkatlan Fesztiválon is. Hozzátette: céljuk, hogy az évtized fordulójára ötvennél több tájelőadásuk legyen.