Öt napon át zakatolt a Szársomlyó körül az élet az Ördögkatlan Fesztiválon, amely már a tizenegyedik a sorban. Idén is rengeteg érzés és élmény, hangulat találta be a Pécsi STOP egyszemélyes tudósítói gárdáját, bár sajnos akadt, amitől keseredett a szájíz.

Szigetet közelítő árak

Gyorsan összefoglalva a negatívabb dolgokat, hogy aztán csak a jóra lehessen koncentrálni: bődületesen eldurrant az árképzés a fesztiválon, például hogy egy félbevágott rántotthúst, három szelet paradicsomot és kígyóuborkát tartalmazó szendvicsen mi kerül 650 forintba, az talán a húsvét-szigeti szobroknál is nagyobb rejtély. Mint ahogy az italok árképzése is. A mindenhol hangoztatott mezítlábas fesztiváltól sajnos idén már messzire távolodott az állapot.

Másik nagyobb negatívumnak az emberek egy részét lehetne említeni: idén valahogyan mindenki idegesebben viszonyult a másikhoz, olyanok is eléggé beszóltak egymásnak, akik amúgy évek óta jóban vannak. És hát akadtak bőven bunkók is, mint például az a kislány, aki szerint a részegen egy sörpadról leeső barátját azok lökték le, akik odarohantak segíteni. (Stabil oldalfekvésbe raktuk a srácot, miután ellenőriztük, hogy nincs-e nagyobb baj.)

Idén talán a legtöbb panaszt a sorszám-applikáció miatt lehetett hallani, többen a harmadik napon már rezignáltan vették tudomásul, hogy a gép ismét nem sorsolt ki nekik semmit, kis esélyt hagyva egy áhított előadásra. Ráadásul, ha valaki késve vette át a sorszámát, akkor a többi előadásról letiltott a rendszer - mert hogy a sorszámot továbbra is az infópultoknál lehetett átvenni, ami sor kialakulásával jár.

Bobanéktól az ukrán táncházon át az Anima Sound Systemig lehetett mulatni

Ám mindezeken túl lehetett lépni, hiszen a helyiek és a fesztiválozók nagy részének vendégszeretete feledtette a problémákat.

A képre kattintva nagy galéria nyílik az öt nap fotóiból:

A fesztivál első napján Boban Markovicék koncertjére mindenki megmozdult, még a helyi borkimérések is zártak a fellépés előtt, hogy láthassák a rézfúvós balkáni bandát. A csapat meg is hálálta a nagy érdeklődést, olyan feszes talpalávalót húzott, amitől még a leghátsó sorokban is ment a bulizás. A feszességet utánuk a Bekvart nyomta tovább, a koncertet egyszer le is kellett állítani, mert akkora volt a tömeg, hogy már a zenészek közt ment lassan a táncolás a Nappali afterligetnél.

A Kistehén zenekar a fesztivál második estéjét húzta meg a Narancsligetben, a második dalra már tömegek táncoltak a színpad előtt.

Kollár-Klemenczék nagyon feszes tempót diktáltak, a fellépés bő másfél órája nem sok lötyögni való dal akadt, eleve a kezdés is a Kell zsír? volt. Onnan PASO volt a cél, de közben Both Miklósék udvarára is benéztünk némi ukrán autentikus zenéért, miközben szépen esett az eső. Az éjjel végül a Wombo szaxofonosának, FrediFr3ednek a szettjével ért véget.

Aznap színházba is sikerült menni, meg nem is: Kisharsányban a Pesti Magyar Színiakadémia végzős osztálya mutatta be Molnár Ferenc Liliomját Pál András és Rétfalvi Tamás rendezésében. A rendezés ötletes volt, a Ficsúrt és Hugót, valamint a Marikát alakító játszók briliáns voltak a szerepeikben, a kirabolni készült zsidó pénzszállítót alakító srác hihetetlen erővel robbant be a színpadra, miután jó egy órát ült a közönség soraiban. A két főszereplő viszont mellettük már halványabbnak és kidolgozatlanabbnak tűnt. Aztán nagy stoppal irányultunk Nagyharsány és a k2 Színház A baranyai Gyöngyösbokréta című helytörténeti előadása felé, de végül nem sikerült aznap bejutni a darabra, mert a rengeteg kíváncsi emberre relatíve kevés hely maradt.

A harmadik estét a 30Y koronázta meg (előttük az Óriás sem volt rossz, de valahogy erőtlen volt a koncertjük), valamint a brazil Xtreme Blues Dog, aki egymagában nyomta a bluest, miközben dobon és szájharmonikán kísérte magát.

Mindezek előtt azonban ismét az ukrán nénikhez kellett benézni, ahol épp táncot tanítottak, tüzet ugrottak - és olyan finom köleses-gombás levest kínáltak, amiből muszáj volt repetázni. Egyszerűen jó volt ott lenni abban az udvarban, még a sok szúnyog sem tudta elrontani a hangulatot.

Kiscsillagot negyedik nap csak amolyan háttérzeneként hallgattuk az Újzenekarhoz hasonlóan, az az este a nagy megfejtéseké lett.

Utolsó napot a beremendi strand koronázta meg, jól esett némi vízpart és medencében lubickolás, árnyékban hűsölés, mert eddigre a hét eleji felhőszakadások elmúltak, csak a dögmeleg maradt. Az estét és a fesztivált végül nem a Quimbyvel, hanem az Anima Sound Systemmel fejezte be az egyszemélyes tudósítói gárda Kisharsányban.

Prieger Zsolték ismét kitettek magukért, Kis-Kovács Luca énekesnő pedig hangja mellett a delejező táncával hamar elérte, hogy ne csak a színpadi fények miatt legyen meleg. A közönség több régi dalt szeretett volna hallani, nem annyira az újabbakat, de ez a vágyuk nem annyira teljesedett be. Ahogy két szám közt az egyik néző megjegyezte: kis pénz, kis fesztivál, Kisharsányba kis Prodigy jut.

A fesztivál mostanra ért el a zenitjére, ennél több embert már nem tud megfelelő szinten ellátni a rendezvény, miközben a kommercializálódás is egyre inkább kezd teret hódítani.

"Amikor rohadnak a herék, ott nincs hely az illemnek"

Pénteken sokfele nem mozogtunk, de a délutánt - és a napot - a k2 Színház koronázta meg, a Benkó Bence - Fábián Péter páros és a csapat újra Nagyharsányt térképezte fel, az időpont ezúttal 1948 volt.

A képre kattintva nyílik az előadás galériája:

Beszolgáltatások, méhészkedés, március 15-ei műsor, elveszett és megkerült Tompa Mihály-kötet - és hát az is kiderült, hogy akit a játék 1948-a előtt négy éve parancsra tettek föl a platóra, az esetleg közelebb áll hozzánk, mint gondolnánk. Felejtsük el a régi dolgokat, legyint az öreg méhész, mire Nagyharsány egyetlen hazatért zsidó kereskedője azt mondja: ne, ne feledjük el a régi dolgokat!

A csapat ismét kitett magáért, egyik pillanatban még az ember a hasát fogta a röhögéstől valami elmés beszólás, vagy helyzetkomikum miatt, hogy aztán a másikban már a forróság ellenére is hűvössé váljon a szűkös udvar. (A darabot októbertől a MU Színházban játsszák Budapesten.)