Hőség: ideért 2018 legpokolibb hete

2018. augusztus 6. 09:41 2018. aug. 6. 09:41

Az év eddigi legmelegebb hete jön - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. A szakemberek szerint jelen állás szerint szerdára olyan pogány forróság lesz, hogy másodfokú figyelmeztetéstől sárgul majd az ország zöme, köztük Baranya, Somogy és Tolna is.

Az írták: szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség.

Kifejtették: az országban egyre több helyen közelebb lehet majd a délutáni hőmérséklet a 35 fokhoz, mint a 30 fokhoz. Országszerte ez az időszak hozhatja az év eddigi legmelegebb napjait. Ugyanakkor megjegyezték: ez egyáltalán nem ritka augusztus első felében. Mutatja ezt, hogy az erre az időszakra érvényes napi maximumrekordoktól 39, 40 fok körül vannak.

Kitértek arra is, hogy a jelenlegi számítások szerint péntek délután/este, szombatra virradóra egy nyugatról érkező, az ország felett lassuló, majd gyengülő, feloszló front a Dunántúlra, esetleg a középső megyékbe még érdemi (akár 5-8 fokos) bár átmenetinek tűnő enyhülést, felfrissülést hoz, de a keleti harmadban ennek hatása már alig lesz érezhető.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján megnéztük a figyelmeztetéseket. Hétfőn az északkeleti megyéket leszámítva mindenhol elsőfokú veszélyjelzés él a meleg miatt:

Mutatjuk, hogyan fokozódik a helyzet. A keddi várható:

Szerdára már az ország nagy részén - a Dél-Dunántúlon is - másodfokú figyelmeztetésre kell számítani a meleg miatt:

Csütörtökre pedig az egész ország narancssárga lesz a hőségtől (is):

Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük a pécsi ivókutakat és klimatizált helyiségeket, nem haszontalan tudás ilyen időben:

Ivókutak, hűsölők, permetkapuk, életmentő tanácsok - így éld túl a forróságot

Megérkezett az idei év első igazi kánikulája, melynek hozadékaként egész héten 34-35 fokos forróságban aszalódik az ország. Pécsett idén nyáron már elfogyott 1,3 milliárd liter víz, és megkockáztatjuk, hogy a mostani napok a szokásosnál jobban tekerik majd a vízórát. Cikkünkben mutatjuk a pécsi ivókut és a légkondícionált helyek listáját is.