Felhőszakadások, zivatarok hozzák meg az enyhülést

2018. augusztus 10. 09:35 2018. aug. 10. 09:35

Pénteken a jelek szerint megtörik a hőség egyhangúsága: a meteorológusok szerint délutántól záporok, zivatarok, felhőszakadások enyhíthetik a forróságot. Több megyére veszélyjelzést adtak ki az érkező viharok és csapadék miatt, a Dunántúlon viharos szélre és jégverésre is van kilátás, de a hőség okán is figyelmeztetnek. A hétvégén is kell majd esőre számítani, szombatra az egész Dél-Dunántúlra figyelmeztetést adtak ki.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint pénteken a nap első felében nagyrészt napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, majd délután egy hidegfront hatására a Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység térségében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a helyeken elszórtan zápor, zivatar alakul ki. A zivatarokat helyenként felhőszakadás és jégeső is kísérheti. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, majd késő délutántól a Kisalföldön és az Alpokalján északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű. Késő estére 23, 28 fokra hűl le a levegő.

A figyelmeztető előrejelzés szerint a keleten előforduló zivatarokat lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék és átmeneti erős vagy viharos (50-80 km/h) lökések kísérhetik, a dunántúli zivatarokhoz viszont nagyobb szemű jég, néhol 80-90 km/h-t meghaladó lökések és felhőszakadás (> 30, esetleg > 50 mm) is társulhat.

A várható zivatarok és felhőszakadások miatt több megyére adtak ki figyelmeztetést, régiónkban egyelőre csak Somogy sárgul:

A hőség miatt is figyelmeztetnek:

Szombaton a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett mindenütt több órára kisüt a nap. A Dunántúlon több helyen, keleten helyenként zápor, zivatar valószínű. Az északira, északnyugatira forduló szél megélénkül, olykor megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős, illetve viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 25, északkeleten, keleten 33 fok körül alakul.

A hétvége első napján is kell égzengésre és kiadós esőre számítani:

Vasárnap a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között alakul.