Csányi Sándor is ellenség lett a kormány szemében?

2018. augusztus 10. 14:11 2018. aug. 10. 14:11

Legalábbis a Csányi Alapítvány felkerült a külföldről támogatott civil szervezeteket listázó honlapra. Van ott pécsi, bonyhádi és két paksi szervezet is a régióból, mind-mind érdekelt a betelepítésben. Vagy nem.

Szépen duzzad a kormányzati lista azon civil szervezetekről, amelyeket külföldről támogatnak, egyre többeket proskribáltatnak, hogy ezzel a történelmi kifejezéssel éljünk.

A listára felkerülés a kormány által már a választás előtt nyomott, majd azután kétharmaddal megszavazott úgynevezett Stop Soros-törvénycsomagjának része, többek közt ezen csomagban rejlik azon Rákosi-kort idéző eljárás is, miszerint a kormány által gyanúsnak vélt embereket ki lehet tiltani a schengeni határtól számított 8 kilométeres sávból.

A listára az érintett szervezeteknek maguktól kell regisztrálni, ám ha nem teszik meg, akkor egy idő után papíron az ügyészségnek kell erre felszólítania őket, majd ennek hiányában bírósági eljárás jöhet. Viszont, ahogy az Vastagbőr blog írja cikkében, az ügyészség csak bejelentés hatására léphet, önmagától nem.

A cikk szerint jelenleg 121 civil szervezet található a listán (de például a Társaság A Szabadságjogokért - TASZ - nem, mert ők dacból nem regisztráltak, holott többek közt ellenük hozták a törvényt), mint például a Magyar Vöröskereszt, az Unicef Magyarország, a Levegő Munkacsoport vagy a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

A listára azonban felkerült az OTP-vezér, MLSZ-főnök, mezőgazdasági nagyvállalkozó Csányi Sándor bankár alapítványa, a Csányi Alapítvány a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány is. Nem lennénk a Fidesz helyében, mikor Magyarország egyik leggazdagabb embere rájön a tévedésre.

A listán egyébként egy pécsi székhelyű szervezet, a Gangesz Indiai-Magyar Kulturális Alapítvány is szerepel. Biztos ők is a mindenféle betelepítésben érdekeltek, mint ahogy a bonyhádi Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület, vagy a paksi Tűzvirág Táncegyesület, esetleg ugyanonnan az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány.