Végiglopta Pécset és környékét, előzetesbe került

2018. augusztus 16. 10:27 2018. aug. 16. 10:27

Egy hónapra elrendelte egy pellérdi férfi letartóztatását a Pécsi Járásbíróság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított március 29. és augusztus 6. napjai közötti időszakban négy pécsi, illetve Pécs környéki szőlő- vagy lakóingatlanba hatolt be ajtóbefeszítés, ablakbetörés módszerével, és onnan több millió forint értékben, ékszereket, műszaki cikkeket, nagy értékű porcelánokat, különböző ruházati cikkeket és használati tárgyakat tulajdonított el. A gyanúsított által okozott rongálási kár is többszázezer forintra tehető.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, különös visszaeső. A gyanúsított, az ellene folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményeket.

Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné a már kihallgatott, vagy kihallgatás előtt lévő személyek befolyásolásával, megfélemlítésével vagy tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így az véglegessé vált.