Véget ért a nagyvonalú szociális dolgozók pénzéből rendezett verseny

2018. augusztus 19. 22:13 2018. aug. 19. 22:13

Vasárnap befutott a Tour de Hongrie mezőnye. Szerintünk az egyetlen érdemleges dolog, amit meg kell róla említeni, hogy a kormány a szociális dolgozók bérpótlékára szánt pénzt verte el a versenyre.

A bringaversenynek Kazincbarcikán tartották az eredményhirdetést, volt egy csomó résztvevője, meg győztese is, de ez minket nem érdekel.

Mégpedig azért nem, mert a kerékpárversenyre elszórt pénzt megkaphatták volna a szociális dolgozók.

Ennek ők is hangot adtak, még tavaly ősszel amikor a remek döntés megszületett. Éhségversenyt rendeztek, biciklis demonstrációt.

Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) ugyanis elfogadhatatlannak tartotta, hogy az EMMI a szociális ágazati bérpótlék maradvány összegét, több mint 90 millió forintot a Tour de Hongrie finanszírozására fordította.

De a kutya nem hallgatta meg őket, senkit nem érdekelt a legrosszabb fizetésű réteg és szakszervezete.

Ahogy minket sem, hogy mi lett a Tour de Hongrie végeredménye.