Gyermekzaklatás: prevenciós program indul Dombóváron

2018. augusztus 28. 09:00 2018. aug. 28. 09:00

Dombóvár nem lesz a cukros bácsik városa – szögezte le a város polgármestere annak kapcsán, hogy nemrég előzetes letartóztatásba helyeztek egy helyi volt roma vezetőt, mert feltehetően megerőszakolt egy kislányt. A polgármester kérésére prevenciós program indul, a városban élő romák közül sokan attól félnek: mindannyian vesztesei lesznek az ügynek.

Mint ismert, a napokban előzetes letartóztatásba helyezték azt az 58 éves dombóvári férfit, a helyi roma önkormányzat Fideszhez közeli volt vezetőjét, akit azzal vádolnak: egy – a legfrissebb hírek szerint – alig 12 éves helybéli kislánnyal közösült erőszakkal.

A Tolna megyei kisváros teljesen felbolydult az eset után. Dombóváron a hétvégén roma napot tartottak, Szabó Loránd, a város polgármestere szerint érthető módon az egész közösséget ez az ügy foglalkoztatja most. Mint mondta: mindannyian elhatárolódnak a gyanúsítottól, mégis sokan attól félnek: az egész roma közösséget megbélyegzik majd egyetlen ember miatt. Az ünnepen arról is lehetett hallani, ahogy azt már korábban is pedzegette a helyi roma önkormányzat mostani vezetője, hogy korábban is lehettek hasonló esetek a gyanúsított körül.

Szabó Loránd elmondta: személyesen kereste fel a helyi családsegítő szolgálatot, a következő önkormányzati intézményvezetői értekezleten külön téma lesz az erőszakos ügy. Az elöljáró kérésére prevenciós programot indítanak az iskolákban, intézményekben a családsegítők kimondottan a szexuális zaklatás témakörében. A polgármester azt is kérte a szervezettől: konzultáljanak a pszichológussal vagy pszichiáterrel, aki az áldozattal foglalkozik, és a kislány oszályával, baráti körével is beszélgetni kell.

- Annál rosszabb nincs, mintha úgy csinálnánk, mintha nem történt volna semmi – mondta a város polgármestere.