A szekrényben matatott a betörő, mikor rájött, nincs egyedül

2018. augusztus 29. 11:38 2018. aug. 29. 11:38

Váratlan találkozásnak volt helyszíne egy kővágószőlősi ház kedd kora este. Egy férfi éppen elkezdte kipakolni az ingatlant, mikor betoppant a tulaj, lett is egyből nagy kapkodás.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy férfi tett bejelentést a rendőrségre augusztus 28-án 18 óra 43 perckor arról, hogy Kővágószőlősön betörtek a lakásába.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy férfi a nyitott ablakon keresztül bement a lakásba, és éppen az egyik szekrényben kutatott, amikor összetalálkozott az ott lakó sértettel, majd elfutott.

A rendőrök három órán belül beazonosították, és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 24 éves helyi férfit, majd kihallgatták gyanúsítottként. Ellene lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.