Az egyházi államtitkár is megmondta: egy irányba kell nevelni a gyerekeket
Az oktatásügyi államtitkár szerint meg olyan iskolák kellenének, amhol a gyerekek jól érzik magukat. "Nüansznyi" különbségek.
Itt a szeptember - elseje helyetti - harmadikai tanévkezdés, össze is gyűjtöttük a vasárnapi okos politikusi megszólalásokat a Magyar Távirati Iroda híreiből, nehogy már véletlenül valaki is lemaradjon az iránymutatásról.
Először Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára (rövidebben: egyh. nemzkapcsfel és ülkermegseg f. államttk.) mondta el a kötelezőt Szabolcsban egy felújított katolikus óvoda és általános iskolában.
Szerinte az iskolának, a pedagógusoknak, az egyháznak és a szülőknek közösen kell "egy irányba" nevelniük a gyermekeket, majd azzal a fordulattal élt, hogy a szobrászok és kézművesek egy hatalmas kő- vagy márványtömbből hozzák létre évek, évtizedek alatt alkotásaikat, ezt az óriási munkát végzi el a gyerekeinkkel a nagyszülőktől kezdve a pedagógusokig mindenki.
Mielőtt a művészek elkészítik a szobrot, mindig megbeszélik, mit kell csinálni, mert olyan nincs, hogy "össze-vissza pattintják a darabokat", így a gyerekek esetében sem lehet, hogy külön-külön mindenki máshogy akarja nevelni őket - vélekedett az államtitkár, hozzátéve, közösen kell őket
csiszolni és faragni. |
A másik megszólaló Bódis József volt pécsi rektor, jelenlegi oktatási államtitkár volt vasárnap, ő a festői Csongrád megyében jelentette ki, hogy
olyan iskolát szeretnénk, ahova a gyermekek örömmel járnak, ahol jól érzik magukat. |
Arra is kitért, hogy a mai világban is fontos az írástudó emberek kinevelése, a digitális korban ráadásul ez komplexebb feladat, de mindezek mellett nem szabad elfeledni az emberi értékeket.
A két államtitkár szavai közt nem annyira nüansznyiak a különbségek: míg Soltész egy irányba terelne, "csiszolna és faragna" (magyarán: nyesne), addig Bódis a nevelés mellett fontosnak tartotta megemlíteni, hogy olyan iskola kell, ahol a gyerek jól érzi magát.
A csöngőszó mellé mi csak József Attilát tudjuk adni, meg az ő megszívlelendő sorait a Levegőt című versének utolsó két strófájából:
(...)"Felnőttem már. Szaporodik fogamban[br] az idegen anyag,[br] mint szivemben a halál. De jogom van[br] és lélek vagy agyag[br] még nem vagyok s nem oly becses az irhám,[br] hogy érett fővel szótlanul kibirnám,[br] ha nem vagyok szabad![br]
Az én vezérem bensőmből vezérel![br] Emberek, nem vadak -[br] elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,[br] nem kartoték-adat.[br] Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,[br] jó szóval oktasd, játszani is engedd[br] szép, komoly fiadat!"[br]
