Még nem tudni, mikor lesz bármi a Magasház helyén

2018. szeptember 3. 14:53 2018. szept. 3. 14:53

Egyelőre fogalma sincs az önkormányzatnak, hogy mikor is indulhat el a volt Magasház telkére tervezett park és játszótér építése, de úgy saccolnak, valamikor ősszel már többet fognak tudni.

Mint ismert, a múlt hét végén derült ki a nagyközönség számára, hogy az önkormányzat már megszerezte a volt Magasház telkét, ám az oda 2016-ban beígért játszótérnek és parknak (plusz egyéb csatolt részeknek) még mindig nincs nyoma a területen.

Azt már nyáron lehetett tudni, hogy az erre kiírt közbeszerzés kútba esett, erről maga Páva Zsolt polgármester nyilatkozott az egyik helyi lapnak.

A Pécsi STOP megkereste az önkormányzatot, hogy mi a helyzet most a Magasház telkére tervezett dolgokkal, mikor került egyáltalán tulajdonba a város a területen, és mikorra várható, hogy a beígért fejlesztések elkészülnek.

A városháza kérdésünkre válaszul leírta, a telek tavaly május óta van az önkormányzat tulajdonában, magára a tér fejlesztése 134 millió forintos összeg áll rendelkezésre.

Ez azonban egyelőre nem elég, mivel a területfejlesztésre kiírt első közbeszerzésnél a betervezett összegnél magasabb ajánlatok érkeztek be a városházára az építőiparban bekövetkezett drágulás miatt - ezért is esett kútba eddig a projekt.

Egy új közbeszerzést már kiírtak, erre válaszuk szerint ősszel várják a beérkező ajánlatokat, és csak ezek tükrében lesz információjuk egyáltalán a munkálatok kezdési időpontjára vonatkozóan. Magyarán egyelőre senkinek nincs fogalma arról, hogy pontosan mikor kezdődhet és fejeződhet be a Magasház helyére tervezett park építése.

És hogy mi lesz, ha egyszer elkészül?

"Az egykori magasház helyén egy játszótér kerül kialakítása, illetve egy magas minőségű park jelentős növényesítéssel. A terület déli részén egy kávézó épül, illetve a környező közterületi részeken megújulnak a burkolatok, a parkolók és elektromos autó töltő oszlop is telepítésre kerül.

A projekt előreláthatólag 3400 négyzetméter területen az alábbi tartalommal:

Park kialakítása, amely csatlakozik a Szigeti út – Hungária utca – Megyei tér zöldfelületeihez, kiemelve, hogy a „fogtechnika” épülete előtti rész faállománya alapvetően megtartandó. A park tervezett, becsült területe 2000 négyzetméter.

Játszótér kialakítása, amely a tér belső részeivel, a Mezőszél utcával illetve a térfalat alkotó Szliven Étterem tömbjéhez illeszkedve kerül elhelyezésre. A játszótér tervezett becsült területe 700 négyzetméter.

A teljes közterület közlekedési, burkolati rendezése" - olvasható az önkormányzat válaszában.