Három napra korlátozzák a Siklósi út forgalmát
Aszfaltozás miatt bajos lesz közlekedni a Siklósi úton a hét második felében. A szakemberek éjszaka dolgoznak, ezzel a nappali forgalmat nem kavarják meg, az alvást viszont igen.
Minderről hétfőn adott ki közleményt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebben megemlítették, hogy a Siklósi út közel egy kilométeres, az Árpád híd és a Lomb utca között szakaszának felújítása júliusban kezdődött a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.
Szeptember 5-6-7-én, vagyis szerda, csütörtök és péntek este 20 és reggel 6 óra között, azaz éjszaka végzi a kivitelező az aszfaltozási munkálatokat. Ezen idő alatt az útszakaszt csak korlátozottan lehet majd használni, ezen belül rövid időszakokra a keresztező utcákat lezárják.
A kivitelezési munkával járó zajhatás az éjszakai időszak miatt a szokásosnál erősebbnek fog tűnni - írta a közút.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.