Napokon belül kétszer két sávon autózhatsz a feltúrt Siklósi úton

2018. szeptember 5. 11:17 2018. szept. 5. 11:17

A Magyar Közút legfrissebb tájékoztatása szerint néhány nap, és már 2x2 sávon megy majd a forgalom az Árpád-felüljáró és a Lomb utca közötti ötsávos szakaszon. Kiderült az is, hogy a 6-os főút két völgyhídjának felújítása során olyan állapotokat találtak, melyek miatt novemberben fejeződhet csak be a rekonstrukció.

A közút közlése szerint a pécsi Siklósi út Árpád-felüljáró és a Lomb utca közötti majd egy kilométeres, 5 sávos szakaszának a felújítása az ívóvízvezeték-hálózat rekonstrukciója miatt július második hetében kezdődhetett. A teljes, mintegy 15 ezer négyzetméternyi felület profilmarása után a teher- és buszforgalommal terhelt szélső sávokban az alsóbb réteget cserélték a kivitelezők. Ezután cserélték a szegélyköveket és a mintegy 120 darab közműszerelvény fedlapjait is. Ez a munkafolyamat nem gépesíthető, a szakemberek munkáját pedig nehezíti a közműhálózat alépítményeinek rossz állapota.

"A munkák gyorsítása érdekében folyamatosan egyeztetünk a kivitelezőkkel és a rendőrséggel is felvettük a kapcsolatot, akik a legforgalmasabb csomópont, a Tüskésréti út-Táncsics utca kereszteződésében a forgalomirányításban szükség esetén be tudnak avatkozni. A kivitelező a vállalkozási szerződésben a teljes munkát 120 nap, azaz 4 hónap átfutással vállalta, figyelembe véve tehát a júliusi kezdést, nyújtott műszakokkal, hétvégi munkavégzéssel az átfutási időt így is mintegy a felére sikerül lecsökkenteni.

A mostanra tervezett aszfaltozást is kizárólag a forgalom minél kisebb zavarása érdekében végzi a kivitelező szerda, csütörtök és péntek éjszaka. Amint elkészül a főpálya aszfaltozása, elkezdődhet a burkolati jelek felfestése várhatóan jövő hét elején. Szintén az aszfaltozás után lehetséges a középső sávokba eső közműfedlapok szintbe emelésére. Így várhatóan a hétvégére – ha az időjárás is engedi - már haladhat a forgalom 2x2 sávon, a burkolati jelek felfestése után már csak pontszerű korlátozással találkozhatnak az autósok."

- írta a közút.

A közlemény felidézte, az 58-as számú főúton lévő pécsi vasút feletti Árpád híd teljes felújítása 2018. április elején kezdődött el. A munkálatok várhatóan 6 hónapig tartanak majd, így a híd rekonstrukciója ütemezés szerint októberre fejeződhet be. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a hídon, speciális jellegű munka esetén külön szakkivitelezőt is bevonnak, általában késő délután és hétvégén is folyik a munka.

A 6-os számú Budapest-Pécs-Barcs elsőrendű főút két völgyhídjának felújítása során a bontási munkák után olyan előre nem látható műszaki állapotot tártunk fel, aminek megoldása tervezői egyeztetéseket és módosításokat igényelt, így a két völgyhíd felújítása várhatóan november hónapban fejeződhet be.

Megsürgette a közutat a pécsi önkormányzat

Kedden közleményt adott ki a pécsi városháza, melyben leírta, határozottan felszólította a Magyar Közutat, hogy az tegyen meg mindent annak érdekében, hogy mielőbb befejeződjenek a felújítások, gyorsítsák fel a munkálatokat, s az eddigieknél hatékonyabb forgalomszervezéssel segítsék a közlekedőket.

Az önkormányzat sürgetése azért vicces és rendkívül átlátszó pr-fogás, mert például mikor július végén kiderült, az eredetileg augusztusra befejezni tervezett új összekötőút, amely a Bálicsi útról vezeti le a forgalmat a Petőfi utca-Alkotmány utca kereszteződésébe, novemberre csúszik, valahogy nem álltak neki így dörögni a városházán. Talán azért, mert azt a projektet még Páva Zsolt és Csizi Péter jelentette be karöltve?