Vári Attila lehet a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke

Hivatalosan is bejelentette lemondását Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke. Utódja, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila lehet, aki vállalta a jelöltséget.
 
A szövetségi kapitányként három olimpiai bajnoki címet nyert sportvezető már május végén jelezte, hogy távozik posztjáról, az MVLSZ szerdai elnökségi ülésén pedig hivatalosan is megerősítette: szeptember 30-i hatállyal lemond elnöki tisztségéről.

Kemény Dénes, aki 2012-ben vette át a szervezet irányítását, az elnökségi ülésen értékelte az elmúlt évek szakmai eredményeit. Az MVLSZ közleménye szerint az elnökség egyhangúlag, határozatban köszönte meg az elmúlt évek áldozatos és eredményes munkáját Kemény Dénesnek, valamint kiemelte, hogy a magyar vízilabdázás a jövőben is számít a szakemberre.

Az elnökségi ülésen Vári Attila alelnök, a PSN Zrt. vezérigazgatója bejelentette: számos sportszervezet előzetes megkeresésének és felkérésének eleget téve vállalja az elnökjelöltséget, illetve azt, hogy elnöki programját valamennyi tagszervezet és elnökségi tag részére eljuttatja a napokban.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 
Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

  • 421   Határozottan, napról napra több

  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

  • 105   Soros