Kétmillió forintot ad a náluk letelepedő családoknak Ófalu

2018. szeptember 10. 07:59 2018. szept. 10. 07:59

Kétmillió forint vissza nem térítendő támogatással segíti a Kelet-Mecsek lábánál megbúvó Ófalu azokat, akik lakhelyül választanák a 300 fős, zömmel német nemzetiségiek lakta falucskát. Az anyagi segítség mellett a gyakorlatilag zéró bűnözés, valamint az óvoda és minibölcsőde is a település mellett szól.

- Ófalu egy apró, sváb település, idén januárban 333 fő lakott itt a statisztikák szerint, 94 százalékuk német nemzetiségi. Külföldi részről nagy az érdeklődés a falu ingatlanjai iránt, így azok az átlagosnál magasabb áron keresnek gazdát – mondta el a Pécsi STOP-nak Bechli Erzsébet polgármester asszony. Hozzátette, jelenleg nem sok az üresen álló ház, de több olyan van, ahol csupán egy idős ember él.

- Nem szeretnénk megvárni, míg elnéptelenedik a település, ezért arra gondoltunk, hogy vissza nem térítendő támogatással és telekkel ösztönöznénk a fiatalokat a letelepedésre – tette hozzá Bechli Erzsébet.

Az önkormányzat honlapján található rendelet szerint a helyi önkormányzati támogatásban azok a községbe beköltözők vagy helyben tartósan letelepedők részesíthetők, akik

  • házastársak, élettársak vagy gyermeket egyedül nevelő szülők,
  • munkahellyel, megélhetést biztosító jövedelemmel rendelkeznek,
  • helyi önkormányzat felé lejárt határidejű tartozásuk nincs.
  • Az egy alkalommal nyújtható, vissza nem térítendő támogatás mehet magántulajdonban álló telken lakóház építésére 2 millió forint összegben, valamint használt lakás vásárlásához szintén 2 millió forint összegben. Harmadik támogatási formaként az önkormányzat a Liszt Ferenc utcában közművesített építési telket biztosít lakóház építéséhez, emellett 200 ezer forintot is ad az ezt választóknak. A rendelet szerint a támogatás összege erejéig az érintett ingatlanra jelzálogjogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be 10 éve az ófalui önkormányzat javára.

    - A támogatást az önkormányzat saját erejéből, saját költségvetésből biztosítja, mindig az anyagi források függvénye, hogy éppen mennyire futja – mondta Bechli Erzsébet.

    - Tavaly és az idén is már 3-3 családot tudtunk így segíteni, a támogatást pedig eddig még senkitől sem kellett visszakérni. Kiosztását ugyanis megelőzi egy felmérés önkormányzati részről, miszerint látunk-e elegendő garanciát arra, hogy a támogatást igénylő be is tartja a szerződésben foglaltakat – fűzte hozzá a település vezetője. Elmondta azt is, 2001-től 2007-ig már futott ez a támogatási rendszer, de nem volt folyamatos, majd egy 10 éves szünet után tavaly indult be ismét.

    Bechli Erzsébet beszélt arról is, hogy a támogatás mellett egyéb dolgok is szólnak a település mellett. Ilyen a saját óvoda, ahol intenzív német nemzetiségi nevelést folytatnak jelenleg 16 gyermeknek. Idén egy minibölcsődével is gyarapodott a falu, mely egy építési hatósági engedélyre vár csak ahhoz, hogy fogadhassa a kicsiket.

    A Bonyhádtól 15, a 6-os úttól 5 kilométerre, egy szűk völgyben megbúvó zsáktelepülés további vonzereje a polgármester asszony szerint a nullszaldós bűnözési statisztika. Szavai szerint évek óta nem történt itt bűncselekmény.