Hálózsákos vetítésre hív a Kulturális örökség napjai

2018. szeptember 10. 14:49 2018. szept. 10. 14:49

"Hálózsákos" filmvetítésre és romkerti sétára is várják az érdeklődőket Somogy megyében a hétvégén, a Kulturális örökség napjai programsorozat keretében.

Siófokon pénteken 9-17 óra, szombaton 9-13 óra között ingyen látogatható a világhírű operettkomponistáról, a város szülöttéről elnevezett Kálmán Imre Emlékház, szombaton pedig megtekinthető a több mint százéves, műemléki védettséget élvező Fő téri víztorony. Az utóbbi esemény regisztrációhoz kötött.

A Kálmán Imre Művelődési Központ színpadán szintén szombaton, 19 órától meleg kakaót és kalácsot kínálnak, majd egy úgynevezett hálózsákos filmvetítést tartanak a vendégeknek.

Somogyváron szombaton 9 és 17 óra között ingyenesen látogatható a Szent László Nemzeti Emlékhely, ahol 10 és 14 órakor épületvezetéseket is tartanak.

Az emlékhely látogatóközpontja modern kiállításon mutatja be Szent László életét és az egykori bencés apátság történetét. A látogatók séta keretében megtekinthetik a három hektáron elterülő romkertet, amelyet az ott álló kilátóból is megcsodálhatnak.