Megszavazta az EP a Sargentini-jelentést

2018. szeptember 12. 14:35 2018. szept. 12. 14:35

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést, az úgynevezett Sargentini-jelentést szerdán az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. Orbán Viktor kedden kapott szót az EP-ben, hogy magyarázza a bizonyítványát, volt olyan kijelentése, amit hangos röhögéssel nyugtázott a nemzetközi grémium. A magyar kormány kielentette, érvénytelennek látja a szavazást.

A Sargentini-jelentés a zöldpárti Judith Sargentini által összeállított, és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum, mely szerint hazánkban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

Amint azt tegnap írtuk, a jelentés az Európai Unió alapszerződésében garantált uniós jogok (mint a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása) magyarországi helyzetét vizsgálta meg az EBESZ, a Velencei Bizottság, a korrupció ellen fellépő európai államok szervezetének (GRECO), és más uniós szervek jelentéseire hivatkozva. A dokumentum 12 témakört vet fel, mint ahol sérültek a magyar kormány által az uniós jogok - ebből csak az egyik a migrációs krízis kezelési módja.

Az Európai Parlament szerdán megszavazta a Sargentini-jelentést, a képviselők 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a dokumentumot. A jelentés elfogadásához a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) volt szükség. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak.

Kinevették Orbánt

Orbán Viktor kedden hét percet kapott arra, hogy megmagyarázza, miért nem kellene megszavazni a Sargentini-jelentést. Ennek kapcsán több érdekességet is mondott, a legviccesebb viszont a 444 szerint az alábbi kijelentése volt:

„mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”.

És hogy erre mit reagált az EP? Ezt:

Szájer József: érvénytelen a szavazás

A 444 a szavazás után Zalán Eszter, az EUObserver újságírója Twitter-bejegyzésére hivatkozva azt írta, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő kijelentette, a magyar kormány érvénytelennek fogja minősíteni a Sargentini-jelentést elfogadó szavazást, mondván, a 7-es cikk elfogadásához kétharmados többség kellett, de a tartózkodást is beleszámolták.

Szijjártó Péter külügyminiszter délután kettőkor sajtótájékoztatót tartott, és ő is azt mondta a lap szerint, hogy csalással született a döntés, „az EP mai döntése bevándorláspárti politikusok kicsinyes bosszúja Magyarországgal szemben”.