Atomtemető: tovább kutakodnak Bükkösdnél

2018. szeptember 15. 11:36 2018. szept. 15. 11:36

Tovább folynak Bükkösd környezetében azok a kutatófúrások, melyeket a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. szakemberei végeznek a Nyugat-Mecsekbe szánt, nagy aktivitású hulladéktároló kialakítása okán. A cég legfrissebb tájékoztatása szerint mintegy 80 négyzetkilométeren terveznek fúrásokat, melynek végén kijelölik majd azt a területet, ahol földalatti kutatóbázist nyitnak.

Minderről Kereki Ferenc, az RHK ügyvezető igazgatója beszélt a Baranya megyei Bodán, a lakosság informálását szolgáló szombati Tájoló Napot megelőző sajtótájékoztatón. A bodai térséget egyébként még az 1990-es években választották ki az ottani agyagkő mostanra már bizonyítottan világviszonylatban is ritka vízzáró tulajdonságai miatt, mint lehetséges helyszínt egy nagy aktivitású hulladéktároló létesítésére. Akkor kezdődtek a földtani kutatások annak felmérésére, hogy a terület alkalmas lehet-e a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőelmeinek, illetve a Magyarországon keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges, biztonságos elhelyezésére.

Kereki szavai szerint az eddig felhalmozott 406 jelentést próbálták összefoglalni és összehasonlítani azokkal az eredményekkel, amelyeket időközben elvégeztek. Ebbe beletartoznak az utóbbi négy évben elvégzett fúrások, a szeizmikus mérések és a megfigyelő rendszer által szolgáltatott adatok. Ezek konklúziója alapján tervezik meg a további kutatófúrásokat - összegzett Kereki Ferenc, aki felidézte, a hosszú távú programukban 12 fúrást terveztek, ezek közül eddig négyet végeztek el.

Összesen 84 négyzetkilométeres területen terveznek fúrásokat, annak majdani eredményei alapján majd egy 10 négyzetkilométerre szűkítik a vizsgálandó területet. Azt követően jelölik ki azt az egy négyzetkilométeres részt, ahol "érdemes lesz egy földalatti kutatóbázist nyitni".

Kereki Ferenc megjegyezte azt is, hogy egy nagyon hosszú folyamatról van szó. Például azokban, az elsősorban skandináv országokban, ahol 2025-ben nyílnak meg ilyen létesítmények, az 1970-es években kezdődtek a vizsgálatok. Tavaly a 24.hu nyomán azt írtuk, a bodai atomtemető, mely 18 ezer üzemanyagkazettát fogadna be, és azokat elviekben 300 ezer (!) évig kellene jól zártan őriznie, 2064-re készülhet el.

Tavaly már ástak egy méretes árkot

Kereki Ferenc szinte egy évvel ezelőtt ismertette a 2017-es eredményeket. Amint akkor elmondta, azon év júniusának közepén fejeződött be annak a nagyjából 700 méter hosszú és 2-6 méter mély kutatóároknak a kialakítása, amelynek segítségével pontosabb információkat kaptak a nyugat-mecseki térségről. Az elsődleges eredmények szerint a környéken stabil a kőzetszerkezet, a vizsgált részen az utóbbi százezer évben nem zajlottak le komolyabb felszín alatti mozgások.

Emellett a 2014-ben lezajlott fúrások tanúsága szerint a kőzet jó vízzáró tulajdonságokkal bír. Ez a két szempont igen fontos egy mélységi, nagy aktivitású hulladékok befogadására szolgáló tároló helyszínének kiválasztásánál - részletezte. Az eredmények összesítése után, szűkítve az érintett területen, újabb kutatásokba kezdenek.

A tizenharmadik Tájoló Napon Kovács Győző, Boda polgármestere, a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Ellenőrzési és Településfejlesztési Önkormányzati Társulás elnöke is felszólalt. Kovács elmondta, hogy habár még évtizedek választják el őket attól, hogy a kedvező kutatási eredmények és a lakosság támogatásának megléte esetén elindulhasson egy tároló építése, már most fontos a rendszeres tájékoztatás és az itt élő emberek érdekeinek képviselete.

Aláírásgyűjtés, tüntetés a Pécstől karnyújtásnyira tervezett atomtemető ellen

A Boda térségében tervezett atomhulladék-tároló kapcsán többször tartott az LMP lakossági fórumot, emellett a pécsi közgyűlésben is elő-elővették az ellenzéki politikusok a kérdést. Sokra azonban nem mentek a fideszes szembeszélben. A bodai atomtemető ellen különböző pécsi tüntetéseken is felszólaltak. Meg kell jegyezni azt is, hogy egyelőre nincs a világon ilyen végleges atomhulladék-tároló, plusz sehol sem építenék meg azt egy 140 ezres várostól alig 10 kilométerre.