Páváék hallgatnak, hogy mikor fizetik ki a tartozást a Harmadik Színháznak

2018. szeptember 17. 15:41 2018. szept. 17. 15:41

19. napja hallgat serényen a pécsi önkormányzat arról, hogy mikor fizetik ki a Pécsi Harmadik Színház felé fennálló tartozásukat - ami amúgy tavalyról maradt el.

Még augusztus 30-án küldtünk a pécsi önkormányzat egy megkeresést, miután a Pécsi Harmadik Színház évadnyitó sajtótjékoztatóján a Pécsi STOP kérdésére kiderült: közel 14 millió forinttal még mindig adós a városvezetés a teátrumnak.

Az is elhangzott, hogy azon korábbi ígéretét sem tartja a városháza, miszerint évi (!) ötmillió forinttal támogatnák meg a Harmadik Színházat.

Ezeket az ígéreteket leginkább Őri László fideszes alpolgármester szájából lehetett hallani még tavaly, például mikor bejelentették, hogy mégsem a Pécsi Nemzeti Színház alá szervezik be a teátrumot a város anyagi helyzete miatt, hanem eladják az önkormányzati tulajdonrészt. Akkor Őri azt ígérte, hogy mivel az önkormányzatot szerződés kötelezi, ki fogják fizetni az összeget (tavaly novemberben ez még 30 millió forint alatt volt kicsivel).

Aztán idén áprilisban derült ki, hogy az önkormányzat még mindig tartozik a színháznak, amely emiatt kénytelen volt a tervezett bemutatóját (Schwajda György: A szent család) elhalasztani a 2018/19-es évadra.

Mindezek ismeretében küldtük meg tehát augusztus 30-án az alábbi kérdéseket a pécsi városházának:

  • Mi miatt nem sikerült még mindig kifizetni a tavalyra megítélt támogatás elmaradt részét?
  • Pontosan hány forinttal tartozik még az önkormányzat a színháznak?
  • Mikorra teljesíti a szerződésben foglaltakat és fizeti ki a hiányzó összeget az önkormányzat?
  • Őri László alpolgármesternek volt tavaly még egy olyan ígérete, hogy a város közszolgálati szerződést köt a színházzal, ami támogatással is jár (egy előterjesztés szerint ez évi 5 millió forint lenne). Átulta-e már idénre ezt az 5 millió forintot az önkormányzat? Ha nem, úgy mi ennek az utalásnak a véghatárideje?
  • Ezekre várjuk a választ a pécsi városvezetéstől immáron a 19. napja, ám az önkormányzat csak "ül hosszú méla lesben", mint Vörösmarty egykori vadásza, és nagyokat hallgat.

    Még szerencse, hogy Pécs a Kultúra Városa.