Félmilliárdot próbál bevasalni az önkormányzati lakások bérlőin a város

2018. szeptember 17. 15:40 2018. szept. 17. 15:40

Az önkormányzati bérlakásokban élők 66 százaléka tartozik bérleti díjjal a pécsi önkormányzatnak, az elmaradás összege a legfrissebb összegzés szerint 568 millió forint. A város most egy olyan projektet dolgozott ki, melynek lényege, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Hogy ez mennyire sikeres, egy év múlva kiderül.

A héten ülésező közgyűlés elé kerülő egyik előterjesztés szerint Pécs önkormányzata utasította a Humán Főosztály vezetőjét, hogy 2018. augusztus 31-ig vizsgálja meg az önkormányzati bérlakásban élők tartozásainak rendezését elősegítő adósságkezelési rendszer működtetését.

A dokumentum szerint a nyár folyamán a Humán Főosztály – a szociális központok vezetőivel, a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet (továbbiakban: Elszámolóház) munkatársaival, a Városüzemeltetési Főosztály Lakásgazdálkodási Csoportjának vezetőjével, valamint az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ vezetőivel – egyeztető megbeszéléseket folytatott, hogy a közös gondolkodás mentén kialakulhasson egy olyan szakmai javaslat, mely az érintett célcsoport eredményesen motiválhatja a lakása bérleti jogviszonyának megtartására.

Az Elszámolóház adatai alapján, melyek a 2018.06.30-i állapotot tükrözik, jelenleg 3550 lakásbérlő van nyilvántartásba véve, közülük 2373 fő rendelkezik lakbérhátralékkal, összesen 568 409 235 forint az elmaradás. A tartozás összege nagyobb részt a Kertvárosi (180 154 738 forint), illetve a Keleti városrész (176 139 281 forint) területéről keletkezett.

Az előterjesztés szerint a helyzet orvoslására egy olyan, anyagi támogatás nélküli szakmai ügymenetet állítottak össze, melynek célja az, hogy a rászoruló bérlők további tartozásokat ne halmozzanak fel, és megtarthassák a meglévő bérleti jogviszonyukat.

Ez alapján a konkrét célcsoport azon bérlők közössége, akiknek lakbér és közüzemi tartozása a 3 hónapot meghaladta, fenyegeti őket a bérleti szerződés felmondása. A szakvélemény szerint mivel a jelenlegi szabályozás alapján 6 hónapnyi bérletidíj elmaradás után a lakásbérleti szerződés mérlegelési lehetőség nélkül felmondható, így ezen tartozók köre az, akik még motiváltak lehetnek az együttműködésre, egy esetleges részletfizetés megállapodással megtarthatják bérleti jogviszonyukat, illetve újra köthető velük bérleti szerződés.

A tartozást felhalmozó bérlő az előterjesztés szerint többek között kötelezettséget vállal arra, hogy partner lesz a lakbér- és közüzemi hátralék mértékének megállapításában, valamint belemegy az ő és a vele életvitelszerűen együtt élő személyek fizetési kapacitásának vizsgálatára.

Végeredményként a bérlő köt egy részletfizetési megállapodást a Lakásgazdálkodási Csoporttal, majd a Területi Szociális Központ ügyintézője felé minden hó 25. napjáig igazolja az aktuális havi rezsiköltség, lakbér és szemétszállítási díj és a hátralék befizetéseit.

Amennyiben rábólintanak az előterjesztésre, a tartozást felhalmozó bérlő együttműködése esetén a Lakásgazdálkodási Csoport nem mondja fel a bérleti szerződést, illetve nem kezdeményezi a lakás kiürítése iránti pert a ténylegesen teljesített törlesztés ideje alatt, illetve a már elindított eljárásokat felfüggeszti a teljesített törlesztések idejére. A program gyakorlati hatékonyságát egy év múlva vizsgálja felül az önkormányzat.