Vádat emelhetnek dombóvári futballvezetők ellen

2018. szeptember 18. 16:09 2018. szept. 18. 16:09

A Pécsi STOP úgy tudja: két évnyi nyomozás után vádemelési javaslattal továbbították a NAV nyomozói az iratokat a dombóvári fociklub két volt vezetője ellen. Ha tényleg per lesz belőle, az unikumszámba megy a mai TAO-s világban.

A Pécsi STOP információi szerint két év után vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Dombóvári Futball Clubnál a NAV. A két (volt) egyesületi vezető közül P. Attila sikkasztás és költségvetési csalás, T. Zoltán költségvetési csalás miatt állhat bíróság elé.

A botrány két éve robbant ki.

A korábbi DFC-elnök, P. Attila 2016 június 20-án mondott le az elnökségi pozíciójáról. Szabó Loránd polgármester szerint már az átadás-átvételi procedúránál kiderült, hogy a csapat kasszájából több mint 5 millió forint hiányzik. Ezen kívül több olyan számlát is találtak, amelyek mögött feltételezhetően valós teljesítés nem történt - hangsúlyozta Szabó Loránd. Mint mondta, ezeket papíron vásárolta az előző elnökség magánszemélyektől, a klubnál azonban semmi sem lelhető fel.

Mindezek után megérkezett a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a hiánypótlás az úgynevezett TAO-s pénzek elszámolásával kapcsolatosan is, amelyből kiderült, hogy két fűnyíró traktort is vásárolt a klub korábban, darabját 4,3 millió forintért.

Már akkor gyanús volt, hogy a két haszongépet csak papíron vehették meg a Humán Park D. Kft.-től, amelynek a Fidesz egy volt képviselőjelöltje a vezetője. Mindenesetre mindezek miatt mintegy 15 millió forintot vissza kellett fizetni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek.

Ha tényleg per lesz a dologból, és ott elmeszelik a két vezetőt, az alighanem jogtörténeti esemény lesz, miután a TAO-pénzeknél semmivel sem lehet ma jobban maszatolni. Persze ettől még nem teljesen szokatlan a dolog, Szigetváron is beütött a TAO-krach.

A két dombóvári sportvezető neve a közelmúltban egy másik botrány kapcsán is felmerült. A Dombóvári Focisuli Egyesület U15-ös csapatának mérkőzésén megjelentek a Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna megyei emberei és a szervezet független szakértői, miután nagy valószínűséggel egy korábbi meccset megóvott a csapat egyik ellenfele. A játékosokat egyenként hívták be, és úgy tudjuk, legalább hármuknál kiderült: a személyazonosságuk és az igazolólapjuk nem egyezett. Az ügyben az MLSZ Tolna megyei igazgatósága feljelentést is tett okirathamisítás miatt, de a csapatot is megbüntették.