Másfél évre leültetnék a komlói férfit, akinek hobbija a tökrészegen vezetés

2018. szeptember 19. 14:12 2018. szept. 19. 14:12

Többszörös visszaesőként, ittas járművezetés vétsége miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt a Komlói Járásbíróság egy férfit, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Amint az a Pécsi Törvényszék szerdai tájékoztatásából kiderült, T.K. tavaly szeptember 17-én nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, melytől hogy, hogy nem, az esti órákra ittas állapotba került.

Ekkor beült egy gazdasági társaság tulajdonában lévő, de a vádlott által használt tehergépkocsiba, és Komló belterületén közlekedve, az egyik utcában, egy hirtelen, erőteljes kormányzással az általa vezetett gépkocsi jobb oldalával érintőlegesen ütközött egy parkoló autó bal elejének, amelynek jobboldali első ülésén egy férfi ült.

A férfi nem sérült meg, de szólt a parkoló gépkocsi vezetőjének, aki egy közeli boltban vásárolt, majd mindketten a megállás nélkül tovább haladó vádlotti jármű után indultak. A vádlottat Mánfán érték utol, ahol megállították, majd értesítették a rendőrséget.

Az erősen ittas vádlott vezetői engedélyét a rendőrség a helyszínen bevonta, majd helyszíni légalkohol vizsgálat során mért adatok alapján vérvételre állították elő.

A bíróság ítéletét a vádlott távollétében hozta meg. Az ügyész és a vádlott védője tudomásul vették a határozatot, míg a vádlott a határozat kézbesítését követően nyolc napon belül nyilatkozhat, így a bíróság ítélete nem jogerős.