Iroda- és kegyvesztett alelnök Tolnában?

2018. szeptember 21. 15:00 2018. szept. 21. 15:00

A legutóbbi közgyűlésen tovább pörgött a legfrissebb balhé a Tolna megyei önkormányzat körül. A közgyűlés fideszes elnöke maga ismerte be, hogy egyik alelnökének már irodája sincs.

Amint azt a Pécsi STOP pár napja megírta, több jel arra utal, hogy a Tolna megyei közgyűlés egyik alelnöke kieshetett a pikszisből. A Pécsi STOP úgy értesült: Fehérvári Tamás elnöknek valamiért megromlott a kapcsolata a megyei közgyűlés egyik alelnökével, Kapitány Zsolttal. Úgy hírlik, elvonta jogköreit, mi több, már irodája sincs. Megpróbáltuk az alelnököt nemrég a megyei önkormányzatnál felhívni, de ott a fentieket megerősítve azt mondták: próbáljuk inkább mobilon.

Az ügyben megkerestük Fehérvárit is, a hivatalos válasz szerint természetesen minden rendben van, Kapitány a helyén, mondhatni a hídon, és természetesen jogkörei is vannak.

A megyei közgyűlés csütörtökön ülésezett, a hír pedig ott is téma volt. Az ügyben kialakult vitában – amely a két régi ellenlábas, Fehérvári és Szabó Loránd dombóvári polgármester között folyt – Fehérvári maga ismerte el, hogy az említett alelnöknek már irodája sincs, ám szerinte ez nem gond. Szabó szerint viszont az, hiszen egy megyei önkormányzat alelnöke mégsem porszívóügynök, iroda nélkül meglehetősen nehéz dolgozni, ügyeket intézni. Ha pedig ilyesmi egyáltalán nincs, akkor viszont az érintett valós munkavégzés nélkül veszi fel havi félmillió körüli fizetését.

A témában nem alakult ki egyetértés.

A megyei önkormányzat ülése egyébiránt közmeghallgatással kezdődött. Ezt elképesztő taktikai érzékkel reggel nyolcra időzítették, így valamilyen sejtelmes oknál fogva egyetlen Tolna megyei állampolgár sem jelent meg rajta.