Fogadjunk, nem tudod, mi köszönt ránk hajnalban
Ha mégis, bocsi: szeptember 23-a hajnalán eljön az őszi napéjegyenlőség ideje. Ezzel elkezdődik a csillagászati ősz, ami amúgy ritka borongósan tette tiszteletét. 12 óra nappal, 12 éjjel, és ez egy darabig csak romlik. És ezt régen még meg is ünnepelték...
A napéjegyenlőség azt a napot jelenti, amikor a nappal és az éjszaka nagyjából azonos hosszúságú. A “equinox” szó latin eredetű és szó szerint “napéjegyenlőséget” jelent. Ezekben a napokban, mindenütt a Földön körülbelül 12 órás a napsütés – ha az időjárás is engedi – és 12 órás az éjszakai sötétség. A Föld tengelye átlagosan 23,5 fokban dől a keringés síkjára, a merőleges egyeneshez képest. Ahogyan a Föld a Nap körül jár az év során, közeledik a nap felé vagy távolodik attól. Így zajlik le minden év. Az egyenlőség napján azonban a Föld tengelye merőleges a napsugarakra, és közel azonos hosszúságú a nappal és az éjszaka világszerte (via kiderül.startlap.hu).
A napéjegyenlőség azt a pontot jelzi, amikor a nap és az éjszaka “nagyjából egyenlő”. Szigorúan szólva, nincs egyenlően 12 óra fény és 12 óra sötétség, de mindössze néhány perc a különbség. Ez azért van így, mert a napéjegyenlőséget a nap középpontjától, nem pedig a nap szélétől mérik. Ezért, bár úgy tűnik, a nap felkelt, a központ még mindig a horizont alatt van – írja a Kiderül.
Ez a nap a Földanya ünnepe, a gyümölcsérésé, a beérett termésé, a szüreté és a megnyugvásé. Ha ezen a napon tiszta az idő, jó lesz a bortermés, tartották a régiek. (Ajaj – a szerk.) Ezután kezdődnek az őszi pásztorünnepek, a gazdasági év végét jelentő szüreti mulatságok.
A régi kelták és a kínaiak viszont már augusztus elején megülték az ősz kezdőünnepét, náluk az őszi napéjegyenlőség napja az évszak zenitje, annak eszmei közepét foglalta el. A kínai naptárban például az ősz augusztus 7-én kezdődik és november 6-ig tart.
A druidák, a kelta vallás papjai ekkor tartották a Mabon-t, ami a gazdag aratás megköszönésére és az utolsó betakarítási nap eljövetelére szolgált, hálát adtak a bő termésért a Földanyának – írja Tarr Dániel.
Miután behozták az utolsó aratást, nagy ünneplést csaptak, áldozatokat mutattak be az istenségnek, máglyákat gyújtottak, mézsört ittak és elraktározták a termést télire.
Nagy-Britaniában és Írország különböző területein ilyenkor zarándokoltak ki a temetőkbe és ott tüzet gyújtva elijesztették az ártó szellemeket. Hitük szerint ilyenkor, az éjszaka és a nappal kiegyenlített helyzetet miatt biztonságban végezhették el ezt a szertartásukat.
Mi meg egyszerűen csak fázunk.
