Az MTA mutatta be a dombóvári vár utolsó öt évét

2018. szeptember 25. 18:35 2018. szept. 25. 18:35

A Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóházában tartottak kedden konferenciát a dombóvári vár régészeti kutatásának első, így a vár történetének utolsó öt évéből.

A Gólyavár régészeti feltárása 2014-ben kezdődött a város önkormányzatának támogatásával. A konferenciát a kutatást vezető Berta Adrián vezette fel, aki a vár történelmi hátterét Kovács Viktória, Takács Istvánné és Buzás Gergely segítségével elevenítette fel.

Részletesen ismertették a vár geofizikai, lézerszkenneres felmérésének módszereit, valamint a falmaradványok és téglák vizsgálatát.

A konferencia délutáni részében természetesen az ötéves kutatás leletei kerültek elő: bemutatták a török kori kerámiák mellett az értékes fém- és üvegleleteket is.

A konferencia előadásait Berta Adrián szerkesztésében egy kötetben is megjelentette az MTA.