Komlón akkora a közbiztonság, hogy lába kélt két térfigyelő kamerának

2018. szeptember 27. 11:49 2018. szept. 27. 11:49

Ráadásul ez nem az első eset. Az önkormányzat magasabbra helyezi az új eszközöket az érintett területen.

Baranya második legnagyobb városában biztos jó lehet a közbiztonság, a bama.hu cikke szerint nemrég ugyanis ismeretlen tettesek kettő térfigyelő kamerát szereltek le a helyükről. A kamerákat üzemeltető városgondnokság megtette a rendőrségen a feljelentést, ám a nyomozás a lap szerint nem vezetett eredményre.

"Volt már példa arra, hogy egy-egy szerkezet villámcsapás vagy átmeneti üzemzavar miatt átmenetileg meghibásodott – a monitor előtt ülők hasonló problémát sejtettek a hátterében annak, hogy a két kamera képe elsötétedett, így nem is siettek azonnal a helyszínre, hogy a tolvajokat tetten érjék."

A Vörösmarty és Kazinczy utcák kereszteződésének körzetébe még 2016-ban szerelték fel a nemrég meglovasított eszközöket. Ám ez nem az első ilyen eset, a cikk szerint 2015-ben a mozgásérzékelővel felszerelt térfigyelő eszközt sikerült valakinek a szilvási edzőparkból megfújni.

A mostanában eltűnt két kamera helyére újabbakat tervez beszerezni az önkormányzat, ráadásul, hogy elkerüljék a hasonlókat, a kamerákat magasabbra helyezik, de ezt a közvilágítási oszlopok megmagasításával érik el. A munka mintegy 650 ezer forintba kerülhet.

A cikk szerint Komlón jelenleg 29 kamera van a rendszerben, de tervezik a bővítést, ugyanis a

"tapasztalatok kedvezőek: kevesebb a közterületi rongálás, a kamerák visszatartó erővel bírnak."

A mostani történet szerint nem mindig.