Nem csak a párkányt vitte, a falról is lekapta a bádogot

2018. október 1. 11:20 2018. okt. 1. 11:20

Akkurátus fémgyűjtögető ellen intézkedtek a pécsi rendőrök: a fiatal először egy ablakpárkányra vetett szemet, majd egy ház faláról műtötte le a bádogot.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 21 éves helyi férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi júniusban egy pécsi telephelyről 87 folyóméter ón ablakpárkányt, egy szintén pécsi ház faláról pedig 30 kilogramm bádoglemezt tulajdonított el.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták és előállították a tolvajt. Gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy az ellopott ón ablakpárkányokat és bádoglemezeket leadta egy színesfém-átvevőhelyen.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.