Ennyit költesz Baranya országgyűlési képviselőinek lakhatására

2018. október 2. 06:59 2018. okt. 2. 06:59

Korábban maximálisan 186 ezer forint per hó volt az az összeg, melyből lakást lehetett bérelni honatyáinknak, mostanra viszont, a politikusi fizetésemelésekre rímelve, drágábbért laknak az országgyűlési képviselők. A csúcson az MSZP és a Fidesz egy-egy képviselője áll, nekik nem takarja be havonta 300 ezer forint az albérletet. Megyei politikusaink közül a legvaskosabb Hargitai János lakásbérlete, Mellár Tamásnak viszont 363 ezer forintért bérelnek irodát.

Az Átlátszó írta meg hétfőn, hogy nem csupán az országgyűlési képviselők bérét srófolták fel a közelmúltban uszkve bruttó 750 ezer forintról közel havi egymillió forintra, hanem a honatyák/honanyák közpénzes lakásbérletére is többet költhetnek. A cikk szerint eddig a lakásbérlésre elkölthető maximális összeg 186 ezer forint volt, ez mostanra a parlament.hu adatai szerint jelentősen megemelkedett.

Az Átlátszó szerint a legtöbb pénzért az MSZP-s Harangozó Tamásnak és a fideszes Böröcz Lászlónak bérelnek lakást Budapesten, mindkettőjüknek havi 311 ezer forintot kóstál a lakhatása, és ezt az Országgyűlés Hivatala fizeti. Utánuk Tessely Zoltán (Fidesz) következik havi 298 ezer forintéros albérletével, tőle nem sokkal marad el Lezsák Sándor (Fidesz) a havi 240 ezer forintos, illetve Mátrai Mártáé (Fidesz) a havi 235 ezer forintos pecójával.

A parlament.hu-n található nyilvános szerződések szerint, 2018. október 1-i állapotokat tekintve az Országgyűlés Hivatala baranyai politikusoknak is bérel lakást. Itt a csúcstartó a Baranya 3-ból bejutott Hargitai János (KDNP), neki havonta 196 ezer forintba fáj a lakhatás. Emellett még irodát is bérel neki a hivatal havonta 168 321 forintért.

Az Orbán Viktor mögött állva rendkívül lelkesen ujjon számolásban rettentően erős Nagy Csabát (Fidesz) havi 186 ezer forintos lakás várja a fővárosban. Irodája a jelek szerint jóval szerényebb lehet Hargitai Jánosénál, azért csak havi 77 ezret csenget ki az Országgyűlés Hivatala.

A Csizi Pétert függetlenként verő, majd az MSZP-P frakciójába beülő Mellár Tamásnak 186 500 forint/hó áron tartanak fent lakást Budapesten. Mellár az Átlátszónak azt mondta, az albérleti szerződést nem ő kötötte, hanem az Országgyűlési Hivatal, számára csak az volt a fontos, hogy közel legyen a lakás a Képviselői Irodaházhoz és a Parlamenthez. Mellár Tamásnak irodát is bérel a hivatal, a nyilvános adatok szernit 363 000 forintos havidíj ellenében.

Az OH Tóth Bertalannak is fizet egy lakást, az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének és pártelnökének havi 186 500 forintot visz el a lakhatása. Irodát a jelek szerint a politikus nem tart fenn ilyen finanszírozással.

Megyénk további két fideszes országgyűlési képviselőjének, Hoppál Péternek és Bánki Eriknek nem bérelnek lakást. A parlament.hu október elsejei adatai szerint az Országgyűlés Hivatala az LMP-s Keresztes László Lórántnak és a volt mánfai polgármesternek, a Parlamentben Gémesi Györgyöt váltó, szintén LMP-s Hohn Krisztinának sem tart fent albérletet.