A magyar büntetés-végrehajtás plakátjainál nem büntet jobban semmi - fotók

2018. október 3. 13:54 2018. okt. 3. 13:54

Plakátokkal is megtámogatta toborzását a BVOP, ezeken pedig kicsit sem fukarkodtak a szóviccel. Csak annyit mondunk, hogy már a "Rabul ejtünknél" felszisszentünk, de a vége még messze volt.

A büntetés-végrehajtás sajátos munkaerő-toborzására a 444 figyelt fel szerdán. A BVOP közleménye szerint a büntetés-végrehajtásban dolgozók kiemelt juttatásokra számíthatnak. A kezdő fizetés tiszthelyettesek esetén minimum havi 228 ezer forint, tiszteknél pedig minimum havi 330 ezer forint, amit évi 200 ezer cafetéria egészít ki. Emellett ruházati és lakhatási költségtérítés, mobilflotta-használat, kedvezményes üdülési lehetőség és adott esetben szociális támogatás is jár. A hivatásos állomány számára a börtön stabil, kiszámítható, hosszútávra tervezhető munkahelyet teremt, melyhez képzési és előmeneteli lehetőségek társulnak.

Mindezen infókat azonban háttérbe szorítják azok a plakátok, melyek a tervek szerint jelentkezőket faragnának az érdeklődőkből. Mutatjuk őket:

Hogy egy idevágó Napirajzot citáljunk:

Súlyosbítva azt, ami amúgy is.

kaparó: olyan nyeles eszköz, amibe egy régi típusú borotvapenge van befogva, és kiválóan el lehet vele távolítani az üvegről bármit. (akváriumban az algát, főzőlapról a ráégett cuccot, ablaküvegről a festéket vagy a fóliát) Ha lenne kaparója, Józsi is leszedné a fóliáját, de nincs neki.. csak hitele, amit törleszteni kell, nem kockáztatja a büntetést.