Bódis nem ért egyet az Orbán-kormánnyal, de a lojalitás a fontosabb

2018. október 5. 11:05 2018. okt. 5. 11:05

Megnyilatkozott a CEU ügyében Bódis József oktatási államtitkár. A PTE volt rektora azt válaszolta, hogy korábbi véleménye nem változott az ügyben, de államtitkárként köteles lojálisnak lennie a Fidesz-kormányhoz.

A 168 óra cikke szerint Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő kérdezte meg írásban a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyéről Orbán Viktort.

A CEU-t tavaly támadta be a kormány, mert Soros György volt az alapítója az intézménynek, a felsőoktatási törvényt is úgy módosították, hogy az ellehetetlenüljön. Több tüntetés és az amerikai kormány nyomására aztán született egy államközi egyezmény, amely garantálná a CEU zavartalan budapesti működését, ám ezt a Fidesz-kormány több hónapja nem hajlandó szentesíteni.

Szabó ezt azért tette, mert egy napokkal ezelőtti plenáris vitán, ahol az ellenzéki képviselő azt kérte, hogy kerüljön az Országgyűlés elé a nemzetközi egyezmény, Bódis József oktatási államtitkár válaszolt a felvetésére.

Bódis azonban ezt felelte a felvetésre:

Én a CEU-val kapcsolatban korábbi pozíciómból kifolyólag elég határozott véleménnyel voltam korábban, a véleményem nem változott, a helyzetem viszont igen, vannak főnökeim, van irányadó politikai nézet, amihez nekem illik, nemhogy illik, kötelező lojálisnak lenni.

A jelenet itt látható videón:

Bódis tavaly még a PTE rektoraként és a Magyar Rektori Konferencia elnökeként egy tavaly májusi, a Magyar Tudományos akadémián a CEU ügyében rendezett fórumon még így szólalt fel az egyetem védelmében:

(...) ilyenkor érdemes a 2-es számrendszert segítségül hívni, és igen-nem válaszokat adni. Jó, hogy 25 évvel ezelőtt létrejött Magyarországon a CEU? Igen! Termelt értéket az elmúlt 25 évben a CEU? Igen!

A 168 óra cikke szerint akkor Bódis arról is beszélt, hogy a CEU körüli ügy sokat ártott a magyar felsőoktatás nemzetközi megítélésének, épp ezért jó lenne mihamarabb kiegyeznie a kormánynak az egyetemmel, és lezárni a történetet.

Szabó Szabolcs képviselő a Facebook-oldalán úgy kommentálta az egészet, hogy sajnálja a rektor urat (mármint Bódist - a szerk.).