Hitelből épülhet meg az M6-os vége a horvát határig

2018. október 6. 13:13 2018. okt. 6. 13:13

Többmilliárd forintot érő hitelt vett fel euróban a magyar kormány az Európai Beruházási Banktól. A pénz egy részét gyorsforgalmi utak építésére költik - az M6-os autópálya hiányzó vége is ebből a pénzből készülhet az uniós források mellett.

225 millió eurónyi (73 milliárd forint) hitelt vett fel a kormány az Európai Beruházási Banktól (EIB), erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt még csütörtökön.

A miniszter szerint a pénzt a következő három éven belül uniós programok társfinanszírozására költheti el Magyarország, közlekedés fejlesztési programokra, környezetvédelmi és energiahatékonysági célokra és az Európát összekötő hálózatok fejlesztésére.

Egyebek mellett a budapesti ivóvíz-szolgáltatás fejlesztésére, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér vasúti összeköttetésének megteremtésére, illetve több autópálya és autóút, többek között az M4, M6, M8 és M30 országhatárig tartó szakaszának építésére fordítanák a hitelt - adta hírül az MTI.

Az M6-os esetében egy körülbelül 20 kilométeres szakasz megépítése hiányzik még ahhoz, hogy a horvát határra érjen az autópálya (a horvát oldalon ennél hosszabb szakasz elkészítésére lenne szükség). A legutolsó ismert költségbecslés szerint a szakasz 69,2 milliárd forintból lesz megépítve, bár azóta vélelmezhetően változott a költségvetés. Az biztos, hogy 2021 előtt nem lesz semmi belőle, erről maga Orbán Viktor beszélt még tavasszal.

Más baranyai fejlesztéseknél sincs nagy kapkodás egyébként.