Nagy titokban csak leszervezhették a Rátgéber-akadémia csinnadrattás átadását

Minden jel szerint október 11-én átadják a 2015-re tervezett, de 2018-ra csúszott pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, mely szeptember elseje óta már tesztüzemben működik, de a hivatalos ceremóniával meg kellett várni a fejeseket. Az átadást napok óta nyomozzuk, de semmi választ nem kaptunk, szerda délután viszont már a TEK-esek érkezését várták a helyszínen, akik nem szoktak mindenféle piszlicsáré alkalom miatt felvonulni. A sunyiban leszervezett átadó díszvendége nagy valószínűséggel Orbán Viktor lesz, akinél épp most vizitált a demokratikus, újságírókat bebörtönző Törökország nagyfőnöke.
 
Kicsit csúszott, kicsit megdrágult, de a miénk

A Nemzeti Kosárlabda Akadémiának, vagy ahogy sokan hívják az ismert kosárlabdaedző után, a Rátgéber-akadémiát eredetileg már 2015-ben állnia kellett volna, de jó magyar szokás szerint összeszedett három év csúszást, és mostanra készült el. Eközben pedig derekasan meg is drágult. A Nemzeti Sportközpontok honlapján a projekt bemutatásához még 2014 nyarán az került, hogy az állam 1,9 milliárd forinttal támogatja a kosárakadémia építését. Az uniós közbeszerzési értesítő már 2,12 milliárd forintról szólt, idén júliusra viszont már 2,56 milliárd forintra drágult az akadémia.

A fenti összeg nem takarta be a közművesítés és a műszaki ellenőr díját, ezeket a pécsi önkormányzat vállalta be. Pénz viszont nem volt rá, ami érthető, hiszen 2017-re legalább 7,5 milliárdos költségvetési hiányt sikerült összehoznia a városnak, amiből egy olyan állami mentőcsomag rángatta ki, melyért cserébe például Pécs elzálogosította a 2010-ben megnyílt Kodály Központot. Akkor mégis hogyan történt, hogy mégis el tudott minderre különíteni Pécs 200 millió forintot? Úgy, hogy a CSOK-telkek kialakítására, a Schlauch Imre-tervre, gazdaságélénkítésre és fiatalok itt-tartására félretett pénzekből csípte le az önkormányzat a szükséges összeget.

A nagyfőnökre várva

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia mostanra már áll, igaz, csúszott három évet. Olyannyira áll, hogy lapunk értesülése szerint szeptember elseje óta tesztüzemben működik is. Ehhez képest még mindig nem sikerült átadni. A Szabad Pécs a napokban arról cikkezett, elképzelhető, hogy ceremóniával - mely a lap szerint ezen a héten lehet esedékes - meg kell várni Orbán Viktort, hiszen nélküle már a kosárlabdák sem pattognak.

A Pécsi STOP is úgy értesült, hogy az átadót erre a hétre ütemezték, ezért múlt hét óta folyamatosan nyomoztuk ennek részleteit. Miután úgy értesültünk, hogy a hivatalos átadó nem a Nemzeti Kosárlabda Akadémia hatásköre, a Nemzeti Sportközpontoknál kezdtünk kilincselni, de sem e-mailben, sem telefonon nem kaptunk tőlük választ. Eleinte ígéretet igen, hogy rögvest küldik a kérdéseinkre a választ, ehhez képest cikkünk megjelenéséig annyi változás történt, hogy már az az ember sem veszi fel a telefont, akihez sajtóügyekben kapcsolták kollégánkat.

Szerda délután érdekes dologra lettünk figyelmesek a Rátgéber-akadémiánál: egy kuka és egy sorompó között kifeszített szalaggal lezárták a sportlétesítmény parkolóját. Emellett megtudtuk, hogy a kosárakadémia egyik kinti pályájára a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szervezett egy barátságos meccset, amivel iparkodniuk kellett rendesen. A biztonsági őr ugyanis azt mondta, hamarosan megjöhet a TEK, és mindenkinek, aki nem illetékes, el kell hagyni a létesítményt. A TEK pedig tutira nem kosarazni jön. Minden jel arra mutat, hogy helyesek az infóink, és csütörtök délelőtt hivatalosan, Orbán Viktorostul átadják a kosárakadémiát, melyre úgy hívták meg az esemény lebonyolítói a szívüknek kedves sajtóorgánumokat.

Hogy, hogy nem, mi nem kaptunk meghívót a ceremóniára, mindennek ellenére beregisztráltunk az eseményre, de gyanítjuk, nem látnak majd minket szívesen. Folytatás holnap!

Ha tetszett a cikk, kövesd a Pécsi STOP-ot a Facebookon is!
 
Hirdetés

Hirdetés

Ön szerint is egyre több a hülye sofőr? (lezárva)

  • 421   Határozottan, napról napra több

  • 14   Épphogy nem, egyre javul a közlekedés

  • 275   Mindig is ennyien voltak, csak eddig nem videózták nyakra-főre őket

  • 105   Soros