Két év alatt 118 millió forintot csorgattak át a POSZT vezetői a saját cégükbe

2018. október 12. 15:16 2018. okt. 12. 15:16

Nettó jegyárbevételekkel és különféle megbízásokkal tavaly és idén összesen 118 millió forintot sikerült a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZF-nak egy olyan cégbe átpumpálnia, melyet 2017-ben alapítottak a POSZF vezetői. A Transparency International Magyarország szerint ez eléggé aggályos.

Furcsa cég tűnt fel

Még június 15-én írtunk arról a Pécsi STOP-on, hogy ugyan több kérdést is feltettünk a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező POSZF Nonprofit Kft-nek május végén, ám nem mindegyikre sikerült megnyugtató választ kapnunk.

A megkeresést többek közt azért indítottuk, mert olyan értesülés jutott tudomásunkra, miszerint egy furcsa céggel van szerződése a POSZF-nak, amelynek a vezetősége érdekes mód tulajdonosként jelenik meg ebben a cégben. A május végi levélben még név nélkül kérdeztünk rá, hogy kötött-e olyan céggel szerződést a POSZF, amelyben a vezetőség érdekelt.

A POSZF-tól 15 nappal később kaptunk választ, erre a kérdésünkre azt felelték, hogy

 

a POSZF NKft. vezetése csakis a magyar törvények szabta keretek között, jogszerűen tevékenykedik a cég érdekében! Ezt a tulajdonosok, a FEB és a könyvvizsgáló is rögzítették megismerve a cég 2017. évi működését.

 

Mindezek mellett azért is küldtünk több kérdést, mert a pécsi önkormányzat tavaly a csődközeli helyzete miatt a POSZF-ban lévő minősített többségét átadta a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft-nek. Emiatt viszont az eddig közgyűlés, vagy legalábbis városházi bizottság elé kerülő zárszámadások idén már nem voltak nyilvánosan elérhetőek május 31. előtt, csak utána kerültek fel a találkozó honlapjára.

A POSZF-ból ismerős arcok az Aktorban

Az Aktor Produkció Nonprofit Közhasznú Kft-t 2017 áprilisában alapították fő tevékenységi köre előadó-művészet, de ezen kívül PR, kommunikáció; reklámügynöki tevékenység, utazásközvetítés; egyéb foglalás; összetett adminisztratív szolgáltatás; konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése is a tevékenységi körei közt van.

A cég ügyvezetője Szűcs Gábor "Medve", aki a POSZT fesztiváligazgatója is egyben. Rajta kívül a POSZF-ot ügyvezető igazgatóként irányító, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft-nél gazdasági vezetői pozícióban ülő Magyar Attila és az országos színházi találkozó egyik tulajdonos szervezetének, a Magyar Teátrumi Társaságnak a titkára, Szabó László is megtalálható a tulajdonosok közt. A negyedik tulajdonos egy bizonyos Kővári Andrásné, akinek egy másik cégében Kővári Zsuzsanna az ügyvezető. Érdekes módon a POSZF produkciós igazgatóját is ugyanígy hívják.

Mivel a cégnév nélkül, de az Aktorra vonatkozó kérdésünkre a POSZF-tól a fentebb mutatott válasz érkezett csak, ezért még aznap közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a POSZF felé, amelyben kikértük az összes, 2017. január 1. és 2018. 05. 31. közt keletkezett szerződést. Az ilyen igénylésre a megkeresettnek a hatályos törvények szerint 15 napja van válaszolni, ezt még egyszer 15 nappal meg lehet hosszabbítani, de erről értesíteni kell az első határidő lejártáig az adatokat kikérőt.

A folytatás borítékolható volt: a POSZF nem hogy nem adott ki semmit, de válaszra sem méltatta lapunkat. Emiatt július végén a Pécsi STOP a Transparency International Magyarországhoz fordult segítségért.

A Transparency is közérdekű adatigénylést nyújtott be a színházi találkozót szervező POSZF-hoz, a 2016. január elsejétől keletkezett összes szerződést kikérték. A cég azt közölte, hogy kiadja a kért kontraktusokat, ám ez 330 ezer forintjába kerül az adatigénylőnek. A Transparency ezért szűkítéshez folyamodott, és csupán az Aktor és a POSZF között létrejött szerződéseket kérte ki a POSZF-tól - melyeket aztán meg is kapott.

Az Aktor, mint független szervezet?

A kiadott szerződések szerint a POSZF és az Aktor között azért jött létre együttműködés 2017. június 20-án (vagyis már a tavalyi országos színházi találkozó után 3 nappal), mert a POSZF ugyan előadó-művészeti szervezetek versenyeztetését végzi, de nincs regisztrálva előadó-művészeti szervezetként (bár a tevékenységi köreiben ez is szerepel).

Emiatt viszont nem tudja a Pécsi Országos Színházi Találkozón bemutatott előadások jegybevételei után visszaigényelni a társasági adókedvezményt - tao -, míg az Aktor regisztrált előadó-művészeti szervezetként erre jogosult. A szerződés szerint az Aktort azért vonták be, mert ez a cég jogosult a tao-pénzek lehívására, és az innen befolyó pluszösszeggel lehet növelni a színházi találkozó szakmai programjaira fordítható forrásösszeget.

A tao-törvény értelmében az előző évben keletkezett jegybevétel legfeljebb 80 százalékáig az előadó-művészeti szervezet a következő évben különféle cégektől kérheti, hogy társasági adójuk egy részét ne az államnak, hanem ennek a szervezetnek utalják át. Attól függetlenül, hogy az adó így közvetlenül nem folyik be az államkasszába, attól még ugyanúgy közpénznek minősül.

A színházi életben a tao-pénzek körüli furcsaságokat a G7 gazdasági lap járta körbe három cikkben még januárban, melyeket itt, itt és itt lehet elérni. Azóta egyébként újabb tarolást végzett a tao-pénzek begyűjtésében az egyik cég.

Az együttműködési megállapodás értelmében az Aktor azt vállalta, hogy az átadott jegybevétel utáni tao-pénzt (levonva az adminisztrációs és szervezési költségeket) a következő évi találkozó szervezésére költi. Azt is vállalta, hogy az átengedett jegybevétel, valamint a jegybevétel meghatározott százalékában rögzített, POSZF-ot terhelő jogdíjak megfizetése ellenében átvállalja ezek együttes összegéig a fesztivál-programban fellépő előadó-művészeti szervezetek felé a POSZF-nak fennálló fizetési kötelezettségeit.

Mindezek mellett a POSZF ebben a szerződésben azt is leszögezte, hogy a szervezési feladatokat megosztva látja el az Aktorral közösen. Ez azért furcsa, mert a POSZF tevékenységi köreinek jó része átfedést mutat az Aktoréval (az egyező tevékenységi köröket az itt látható keretes felsorolásban dőlt betűvel szedtük).

A POSZF Nonprofit Kft. főtevékenysége a konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése. Emellett italszolgáltatás; vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység; szakmai érdekképviselet; előadó-művészet; előadó-művészetet kiegészítő tevékenység; alkotóművészet; kulturális képzés; reklámügynöki tevékenység; könyvkiadás; könyv-kiskereskedelem; újság-, papíráru-kiskereskedelem; zene-, videofelvétel kiskereskedelme; éttermi, mozgó vendéglátás; PR, kommunikáció; médiareklám; fényképészet van még felsorolva tevékenységi körként.

Jól látható tehát, hogy az Aktor belépését a tao-törvény felől nézve még el is lehetne fogadni (bár az, hogy a szerződés preambulumában függetlenként van aposztrofálva a cég, az eléggé furcsa), addig a szervezés megosztása már érthetetlen, hiszen a POSZF lefedi szinte az összes olyan tevékenységi kört, amit az Aktor regisztráltatott magának.

2017: átengedett jegybevétel és egyéb kifizetések

A megismert szerződések szerint a POSZF és a különféle színházak és társulatok (illetve a mögöttük álló gazdasági szervezetek) között már létező kontraktusokba utólag, a 2017. június 20-ai dátummal léptették be az Aktort, mint harmadik szereplőt.

Ezzel a lépéssel tavaly a POSZF bruttó 32 581 890 forint (nettó: 25 655 034 forint) jegybevételt engedett át az Aktornak (plusz 645 661 forintnyi jogdíj megfizetését is rájuk hagyományozta).

Mindezek mellett

 

  • 4 650 000 Ft (plusz Áfa) megbízási szerződés marketing, kommunikáció és archiválás címén;

 

 

  • 2 000 000 Ft (plusz Áfa) megbízási szerződés marketing és kommunikációs feladatokra;

 

 

  • 3 600 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés gálaest megrendezésére;

 

 

  • 1 800 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés plakátkiállítás lebonyolítására, installálására, az anyagok begyűjtésére;

 

 

  • 500 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés fesztiválprogram megszervezésére

 

lett megkötve 2017-ben a POSZF és az Aktor között.

Tavaly tehát nettó 12,55 millió forint került át a POSZF-tól az Aktorhoz a szervezési és egyéb feladatok ellentételezéseként. Ha hozzászámítjuk a nettó átengedett jegyárbevételt, akkor 38 205 034 forint került át az Aktorhoz.

A tavalyi találkozón a POSZF bevétele - saját állításuk szerint - 197 729 292 forint volt, ebből 32 495 573 forint volt a jegybevétel (utóbbi összeg bruttó). A költségek 183 539 342 forintot tettek ki, viszont a találkozóra 160,7 millió forint értékben érkezett támogatás több helyről (szponzorok, pécsi önkormányzat, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Művészeti Akadémia, állam).

Tavaly az Aktornál az Opten céginformációs rendszer adatai szerint az értékesítés nettó árbevétele 39,048 millió forint volt. Az adózott eredményük 3,405 millió forint volt, viszont akadt egy 1,09 millió forintos rövid lejáratú kötelezettségük is.

A cég 2017-es közhasznúsági melléklete szerint nettó 25 655 034 forintos bevételt könyveltek el előadó-művészeti tevékenységből, ám az erre fordított összes kiadásuk 27 488 474 forint volt. A különbséget egyéb bevételi forrásból tudták finanszírozni a mellékletben írtak szerint. A tao-törvény értelmében a tavalyi bevételük után 20 524 027 forintot fogadhat be az Aktor a 2017-es évre vonatkoztatva.

Az Aktorban a statisztikai adatok szerint egy, azaz 1 fő dolgozott 2017-ben.

2018: szalad a szekér

Idén is hasonló együttműködési szerződést kötött egymással a POSZF és az Aktor június 18-án (vagyis a színházi találkozó után 2 nappal), ebbe a kontraktusba azonban már belekerült egy kitétel. Eszerint amennyiben "a POSZF által átengedett jegybevétel összege nem fedezi az Aktor által fizetendő produkciók összköltségét, POSZF köteles a különbözetet Aktor részére megfizetni."

Erre szükség is volt, mert a produkciók nettó összege 248 749 forinttal meghaladta a nettó átengedett jegybevételt. (A nettó átengedett jegyárbevétel 32 279 536 forint volt - ez bruttóban számolva 40 995 006 forintot jelent.)

Idén a POSZF-tól ezen kívül az Aktorhoz a következő összegek lettek átmozgatva:

 

  • 700 000 Ft (plusz Áfa) megbízási szerződés a POSZT 2019-es válogatás adminisztrációs feladataira (havi 100 000 Ft-os számlák, plusz Áfa);

 

 

  • 10 500 000 Ft (plusz Áfa) megbízási szerződés marketing, PR és adminisztrációs feladatokra (négy részletben számlázva);

 

 

  • 3 800 000 Ft (plusz Áfa) megbízási szerződés szállás- és utazástervezési feladatokra (három részletben számlázva);

 

 

  • 1 200 000 Ft (plusz Áfa) megbízási szerződés a POSZT regisztrációs és adminisztrációs, informatikai alapú rendszere kidolgozására;

 

 

  • 3 300 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés gálaest megszervezésére és lebonyolítására;

 

 

  • 5 620 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés jegyértékesítéssel kapcsolatos feladatok ellátására (három részletben számlázva);

 

 

  • - 14 210 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés fesztiválprogram produkcióvásárlási feladatainak ellátására (két részletben számlázva, azzal a kikötéssel, hogy 14 millió forintot és plusz Áfát ténylegesen produkciók megvásárlására kell fordítania az Aktornak);

 

 

  • 8 200 000 Ft (plusz Áfa) vállalkozási szerződés fesztiválprogram szervezésére és lebonyolítására (négy részletben számlázva).

 

Idén tehát az Aktor nettó 47 530 000 forintot (ha kivonjuk belőle a produkcióvásárlásra fordítandó 14 millió forintot, akkor 33 530 000 forintot) söpört be a POSZF-tól. Ha ehhez hozzáadjuk még az átengedett nettó jegyárbevételt, akkor az eredmény 79 809 536 forint (ha levonjuk a 14 millió forintos produkcióvásárlási kikötést, akkor 65 809 536 forint).

Az idei találkozóra a POSZF az államtól 70, míg a pécsi önkormányzattól elviekben 40 millió forintot kapott. Ehhez még hozzászámolhatjuk a tao-törvény által beérkező 20 millió forintot is. Hogy az államtól érkező pénzekbe vajon bele van-e számítva az NKA, az MMA és más szervezetektől érkező támogatás, azt nem tudni, mivel a 2018-as találkozó zárszámadását 2019. május 31-ig kell elkészíteni.

Az már borítékolható, hogy az idei nettó 32,27 millió forintos jegyárbevételből 25,82 millió forintnyi tao-keretösszeget lehet összerakni.

A pénz nyomában

Mivel a cégben tavaly egy ember dolgozott, felmerül a kérdés, hogy a POSZF-tól az Aktorba átcsatornázott összegek hová kerültek tovább?

Több mint valószínű, hogy ebből a pénzből további alvállalkozók lettek kifizetve (és mivel a POSZF és az Aktor megosztva szervezte a találkozót tavaly és idén, így gyaníthatóan a POSZF-nak az Aktoron kívül is vannak alvállalkozói).

Hogy a kérdésben tisztán láthassunk, további közérdekű adatigénylést indítottunk a két cég felé.

Transparency International: erősen aggályos az ügy

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője a Pécsi STOP-nak úgy fogalmazott, erősen aggályos az, hogy a közpénzből működő POSZF a bevételei egy részét a saját vezetői érdekeltségébe tartozó cégnek adja át.

Ligeti szerint az ügyben a tulajdonosi jogokat immár csak közvetetten gyakorló pécsi városházának kellene intézkednie.

 

A korrupcióellenes civil szervezet azt fontolgatja, hogy hivatalosan is kezdeményezi Páva Zsolt polgármester intézkedését

 

- tette hozzá a szervezet jogi vezetője.

Újra bizalmat szavaztak a POSZF vezetőinek

A színházi találkozót szervező POSZF október 9-én adott ki egy közleményt, mely szerint a találkozó tulajdonosai (a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. többségi tulajdonos, valamint a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság) újabb három évre, 2021. december végéig szavaztak bizalmat a POSZF vezetőinek (Magyar Attila, Szűcs Gábor "Medve" és Kővári Zsuzsanna).

Mindezek mellett a Szakmai Tanácsadó Testület tagságát és vezetőjét is felkérték a további három évre.

A Felügyelő Bizottság tagjainak 2018. december 7-től Kárpáti Péter gazdasági szakembert, Dr. Turi Ákos jogászt és Vidákovics Szláven színművészt, színigazgatót kérték fel.

Mellékzönge: Siklóson hiába várták az Aktort

Még tavaly januárban cikkezett arról a Siklósi Hírek, hogy Pécs kulturális vezetése azzal kereste meg a siklósi városvezetést, hogy "szeretnék segíteni a kulturális életét, rendezvényeit azzal, hogy a kormány által jóváhagyott kulturális TAO pénzekre Siklós is jó eséllyel pályázzon. A rendezvényekre benyújtható pályázatokhoz egy együttműködés jelentené az alapot."

Az is felmerült a cikk szerint, hogy a 2017-es alapozás után 2018-ban a siklósi vár mint külső POSZT-helyszín szerepelhetne.

A cikk írása közben bukkantunk rá egy regiszterre a Pest Megyei Kormányhivatal honlapján, mely a nyilvántartott előadó-szervezeteket sorolta fel 2018. szeptemberi dátummal.

Az Aktor is szerepelt köztük, ám fenntartóként a siklósi önkormányzat volt ott megadva.

A Pécsi STOP ezért megkereste a siklósi városházát, hogy mikortól is lettek az Aktor fenntartói, és milyen feladatokra és mennyiért kötöttek szerződést a céggel.

Emailben feltett kérdéseinkre Balázs Csaba alpolgármester válaszolt, aki szerint Siklós nem fenntartója az Aktor Produkció Közhasznú Nonprofit Kft-nek.

Mindössze egy közszolgáltatási szerződést kötöttek a céggel még tavaly a 54/2017. (III.30.) képviselő testületi határozat értelmében, de

"ezen kívül más nem történt, nem a mi hibánkból. Sajnos a cég azóta sem jelentkezett, nem valósult meg érdemi együttműködés. Mi nyitottak voltunk. Örültünk volna, ha működik az együttműködés és a várban megvalósulnak a színházi programok, és mi közreműködhettünk volna azok lebonyolításában"

- írta válaszában az alpolgármester, aki még hozzátette, a siklósi önkormányzat a kérdéses időpontban (2017 elejétől 2018. augusztus végéig) nem, illetve sosem fizetett a cég felé.

A cikket a Transparency International Magyarország segítségével készítettük.

 

Szerző: Vidó Gábor T.

Forrás: Pécsi STOP