Trafikból loptak kétszer is - másodjára hamar lebuktak

2018. október 21. 11:08 2018. okt. 21. 11:08

Vádemelést javasol a rendőrség három férfi ellen, akik egy pécsi dohányboltból loptak.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 44 éves helyi férfi, valamint 44 és 36 éves társai ellen.

"A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. május 20-án délután szintén 44 éves társával bement egy pécsi dohányboltba, ahol egyikük elterelte az eladó figyelmét, a másik pedig ez idő alatt buszjegykötegeket tulajdonított el a pult mögül.

Ugyanez a férfi és 36 éves társa 2018. június 1-jén 18 óra körül ugyanebben a dohányboltban egy mobiltelefont lopott el a pultról. A rendőrök a kamerafelvételek alapján beazonosították, és még aznap este elfogták a tolvajt, akinél az ellopott mobiltelefont is megtalálták, amelyet lefoglaltak, majd visszaadták a tulajdonosának. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmények elkövetését. Két társát a nyomozás során azonosították be a rendőrök, majd őket is gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek" - áll a közleményben.