Jogerősen sem rágalmazott a polgármester

2018. október 22. 10:08 2018. okt. 22. 10:08

Még 2016 júliusában Dombóvár polgármestere szerint ellenlábasa, egy helyi vállalkozó terepjáróval próbálta őt biciklizés közben leszorítani az útról. Az eredeti ügyben még tárgyalás sem volt, ám a Fidesz-közeli vállalkozó rágalmazásért indított ellentámadása már jogerősen is elvérzett. Tovább forog a dombóvári Kojot.

Mint ismert, két éve Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere arról írt Facebook-oldalán: ismerőseivel kerékpártúrára indult, amikor arra lett figyelmes, hogy egy nagy fehér terepjáróból „a lehúzott ablakon keresztül a sofőr eszeveszettül ordít kifelé. Ekkor ismertem rá a kiabálóra, aki nem más volt, mint a jogszabály ellenes disznótartásról elhíresült Naszvadi Endre.”

Endre testvére, Naszvadi Balázs fideszes politikus, ennek fényében érthető, hogy a dombóvári Fidesz miért állt ki többször is a mezőgazdasági vállalkozó mellett a zajos-szagos mangalicaügyben.

- Pár méter tekerést követően arra lettünk figyelmesek, hogy felpörgő motorhanggal az említett Nissan mellénk sorolt, és sofőrje letekert ablaknál tovább folytatja a féktelen ordítozást – mesélte Szabó Loránd. Mint mondta, ő maga volt „kis köcsög, buzi, rohadék és miegymás”, de családja hölgytagjait is összefüggésbe hozta Naszvadi ősi, mégsem éppen hízelgő foglalkozással.

A polgármester elmondta: eközben a távolság közte és az autó között csak pár centi volt, miközben sorra jöttek szembe más járművek. Az autó egy darabig követte, majd, mint a polgármester mondta, Naszvadi Endre rárántotta autóját, és csak a reflexeinek köszönheti, hogy nem ütötte el.

Az ügyben nyomozás indult, ám a kormányoldal támogatását bíró vállalkozót hiába gyanúsította meg a rendőrség, hiába adták tovább az ügyet vádemelési javaslattal, az ügyészség nem lépett semmit. Szabó Loránd ezért pótmagánvádban vitte tovább az ügyet, az első tárgyalást várhatóan idén tartják meg.

Persze Naszvadi sem volt rest, és gyors ellentámadásként rágalmazásért indított pert a város polgármestere ellen. Első körben a Tamási Járásbíróság járt el az ügyben, amely 2018 áprilisában felmentette Szabó Lorándot a vád alól, de Naszvadi fellebbezett. Másodfokon a Szekszárdi Törvényszék járt el, és helyben hagyta az elsőfokú döntést. A törvényszék kimondta: Szabó Loránd tényállítás formájában tett kritikai észrevételei nem lépik át a szabad véleménynyilvánítás határát.

A polgármester a jogerős ítéletet követően annyit mondott magánvádlójáról, hogy „egy kojot, egy gyáva prérifarkas”.