80 ezres kárt okoztak a "becsületes" megtalálók

2018. október 23. 11:33 2018. okt. 23. 11:33

Lopás miatt folytatott eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság három helyi lakos ellen, akik úgy megörültek egy téren talált telefonnak és a mellette lelt bankkártyának, hogy rögvest sajátjukként tekintettek a cuccra.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint az 51 éves és a 28 éves nő, valamint a 27 éves férfi a nyomozás adatai szerint még idén június 4-én elloptak, majd eladtak egy szekszárdi téren talált mobiltelefont. A készülék tokjában a sértett bankkártyája és személyes iratai is benne voltak. A bűncselekménnyel az elkövetők mintegy 80 000 forint kárt okoztak.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki mindhármukat, az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrök a telefont, valamint a tokban tárolt iratokat is megtalálták és a sértettnek visszaadták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.