EU-s támogatást lobogtatva vágtak át 100 embert

2018. október 24. 09:26 2018. okt. 24. 09:26

Bő másfél éven át mintegy 19 millió forintot csalt ki két nő mintegy 100 embertől, akiknek kiváló pályázati lehetőséget hazudtak, az ügyintézésre kért pénzt viszont simán elverték. Az ügyben a héten születhet ítélet a Pécsi Járásbíróságon.

A vádirat szerint a két nő egy hitelközvetítő irodával kötött együttműködési megállapodás keretében kínált pénzügyi szolgáltatásokat.

2013-ban a két vádlott elhatározta, hogy valós szolgáltatás mellett az ügyfeleknek valótlan, ténylegesen nem létező pályázati lehetőségeket kínálnak. A két hitelközvetítő az ügyfeleket úgy tájékoztatta, hogy kedvező kamatozású, könnyített hitelbírálatú vállalkozásfejlesztési hitel lehetőségéről van tudomásuk, melyek az Európai Unió által biztosított támogatások év végén bennragadt összegének szétosztásából származnak.

A vádlottak e pénzügyi lehetőséget úgy adták elő a sértetteknek, hogy azokra csak úgy lehet pályázni, illetőleg úgy lehet hitelt igényelni, ha a pályázat meghirdetése előtt rendelkezésre bocsájtják a pályázati anyagot, illetve ügyintézésre, illetékre 200 ezer forintot. A vádlottak az általuk kínált valótlan pályázati és hitelkonstrukció valós látszatának kialakítása és fenntartása céljából számos esetben valótlan tartalmú számlát, okiratot állítottak ki a megtévesztett ügyfeleknek. A két vádlott azonban semmiféle pályázati kérelmet nem nyújtott be megbízóik érdekében, az átvett összegeket saját céljaikra fordították.

A vádlottak 2013 áprilisa és 2014 decembere között összesen mintegy 100 személyt tévesztettek meg a hitellehetőség ígéretével. Az általuk okozott kár összesen a 19 millió forintot meghaladja, sértettenként 100-500 ezer forint. A vádlottak cselekménye több rendbeli, üzletszerűen elkövetett nagyobb kárt okozó csalás bűntettének a megállapítására alkalmas.

A bíróság az ügyben október 25-én folytatja a tárgyalást, ítélet várható.