12 évet is kaphat az utcán lekapcsolt pécsi drogdíler

2018. október 24. 10:24 2018. okt. 24. 10:24

Egy hónapra előzetesbe tette Pécsi Járásbíróság azt a pécsi férfit, akit október 18-án csíptek nyakon a rendőrök drogárulás közepette.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított október 18-án egy férfi részére kívánt kábítószert értékesíteni a lakóhelyéhez közel, az utcán.

A rendőri intézkedés során a gyanúsított ruházatából összesen 30,8 g alufóliába csomagolt növényi származék, majd a lakóhelyén tartott házkutatás során összesen majdnem 984,8 gramm, feltehetően kábítószernek minősülő növényi anyag, illetve 7,3 gramm kábítószergyanús paszta és készpénz került lefoglalásra.

A kiemelt – kettőtől tizenkettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – tárgyi súlyú bűncselekményekre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – szabadlábon hagyása esetén - megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást veszélyeztetné a még ki nem hallgatott tanúk, a nyomozásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, még le nem foglalt bizonyítási eszközök, elektronikus adatok megsemmisítésével, elrejtésével, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el - írta a Pécsi Törvényszék szerdán. És a felsorolt okok miatt a férfit egy hónapra előzetesbe is tették október 20-án.

A végzés nem végleges, mert a gyanúsított fellebbezett.